dehát pont az a lényege egy könyv olvasásának, vagy egy vers ízlelésének, hogy egyoldalú történetmondás... pont ez teszi érdekessé, hogy az, aki írta hogy lát, hogy mesél. minden egyes irodalmi "alkotás" egyoldalú történetmondás, és ez az, amiért annyira jó. én nem tudom, hogy ebben miért kellene jót, rosszat, igazat, vagy hamisat keresni, én azt gondolom, hogy átélni kell, megélni kell, érezni kell.
az a különösen jó a sylvia verseiben, és írásaiban, hogy nagyon lehet azonosulni a szereplőkkel, mesélőkkel. persze lehet, hogy ezt most azért mondom, mert nő vagyok, és pont beszéltük, hogy mennyire női író, nem tudom. ettől függetlenül azért olyan nehéz és hatalmasan katartikus nekem minden egyes sylvia darab, mert tökéletesen beleélhetem magam a gondolataiba. és tulajdonképpen az olvasásnak erről kell szólnia azt hiszem. mindig is erről szólt (és most ne menjünk bele mindenféle posztmodern cuccba, nem kell most semmilyen barthes, meg calvino, meg senkise...), szóval hogy nekem, mint olvasónak megadatik a lehetőség, hogy olyan szituációkat is megéljek, amit soha a büdös életbe nem fogok, hogy olyan gondolatok legyenek a fejemben, amiket csak köszönhetek annak, akitől kaptam.