Thad Creative Commons License 2001.06.27 0 0 10
Szia Hettie!

A nyelveken szóló Pál szerint önmagát építi, szerintem ez is kell időnként (sőt!:))), akivel beszéltem erről ő azt állítja, hogy amióta nyelveken szól, jobban tud imádkozni, (ezt tanusíthatom is) középpontba került Jézus, sok bibliai összefüggést megértett, szinte kitárult előtte a menny, és tud örvendezni szívből.

Ez természetesen nem üdvösségi kérdés, hanem szellemi épülés kérdése, mert szerintem aki nem töltekezik be Szent Szellemmel állandóan, folyamatosan, akkor az hogyan fog helyt állni az élet viharaiban, csak küszködő, botladozó, örömtelen keresztény lesz.

Szerintem a Szent Szellem kiáradása hathat a testre is sőt az érzékekre is, persze meg kell vizsgálni mindent, mert nagyon félre lehet menni, ezért is vizsgálódok.

Üdv!

Előzmény: Hettie (7)