30 éves koromig kellett várnom az érzésre, sajna megérkezett.

Biztos van még ilyen ember, soha nem voltam szerelmes. A barátnőim nagy többségét -ha meguntam már a kapcsolatot- én hagytam ott, de ha néha ők, akkor se mentem a Dunának bánatomban. Kerestem azt a nőt, akivel le tudnám élni az életemet, de szerelmes sose lettem. Egyetem, munka, házasság, gyerek. Az életem a magam által tervezett menetben zajlott. Feleségem nem túl szép, de nem is csúnya, nem buta, -el lehet menni vele az üzletfelekhez összejövetelre anélkül, hogy leégetne. Tökéletes társ, anya, szeret engem. Az egyetlen ember akiben 100 százalékig megbízom, akinek a véleményére igazán kíváncsi vagyok. Évente két-három veszekedés, ez még belefér egy jó házasságba. Az eszemre és nem a szívemre hallgatva házasodtam és ma is úgy érzem, jól döntöttem. Anyagilag is gyarapodtunk, ahogy elképzeltem. Elértük azt a szintet (ház, két kocsi, tengerparti nyaralás) amit célul tűztem ki. De nem lettem a pénz megszállottja. Bőven jut időm a barátokra is.

18 éves koromban azt gondoltam szemét dolog a másikat megcsalni, én sose tenném. Aztán lassan rájöttem, nem vagyok monogám típus. Sőt ahogy elnézem a barátaimat, jó ismerőseimet, más se. :))) (Most komolyan: a hűség ritka) Mindig voltak egy-két hetes, hónapos külső kapcsolataim.

A lányt már régóta ismerem. Nyolc évvel fiatalabb nálam. Mindig is kívántam, de a nagy korkülönbség miatt elérhetetlennek tűnt. Sokat voltunk együtt, lassan több dolgot beszélt meg velem, mint a barátnőivel. (Talán mert bennem nem látott versenytársat :)) ). A végére olyan lett a viszonyunk, mintha én lettem volna a bátyja. Azt mondta, én vagyok az egyetlen akinek mindent őszintén elmond. Intenzív udvarlásba kezdtem, virág, vacsora, apró ajándékok, figyelmességek. Együtt mentünk szórakozni, mint barátok. Megismertem a barátnőit. Az egyikkel összejöttem. Ettől kezdve más szemmel nézett rám. Elkezdett féltékenykedni. (A nőkben is van birtoklási vágy. :)) ) Letolt: ha vele megyek el bulizni, miért hajtok a barátnőire. Nem mintha őt zavarná, de szemét dolognak tartja. Gondoltam ennél jobb alkalom úgyse lesz, bevallottam én igazából őt kívánom, de valami őrületes módon. Nem tudok már aludni se nyugodtan, mindig rá gondolok. Meghallgatott és nem állt ellen. :))

Az újfajta kapcsolat lassan két hónapja tart. Azt hittem idővel csökken a szenvedély, megunom majd. De a múlthéten rádöbbentem szerelmes vagyok. Mindig ő jár az eszemben, mindig vele szeretnék lenni. A gyerekkel kiabálok, otthon nem találom a helyem. Tudom amit leírtam nem egy love story.

Gyakorlott szerelembe esőket kérdezem mikor múlik el hamarabb a szerelem, ha most azonnal szakítok (és szenvedek) vagy ha hagyom kifulladni ezt a kudarcra ítélt kapcsolatot?