Thad Creative Commons License 2001.06.26 0 0 topiknyitó
Sziasztok!

Az elmúlt időszakban pünkösdiekkel voltam sokat együtt (én baptista vagyok). Meglepett az, hogy mennyire tudnak imádkozni, szinte egy folyamként ömlik belőlük, és mennyire a középpontban van náluk Jézus. Ámbár a dicsőítésük eleinte furcsa idegen volt, (ugrálás, hangos modern zene), de rövid időn belül megtetszett. Szóba került közöttünk a Szentlélek-keresztség kérdése, aminek szerintük a jele, a nyelveken szólás, mivel én nem szólok még nyelveken buzdítottak, hogy kérjem a Szellem ajándékát Istentől. Sok protestáns, a hagyományos egyházból való nem tartja szükségesnek a nyelveken szólást, többre tarják a az Ige ismeretet ezért nem is törekszenek a nyelveken szólásra. Nekem volt már valamilyen megtapasztalásom, de nem olyan formában ahogyan ők állítják, hogy kellene.
A protestánsok szerint a Szent Szellemet bemerítéskor megkapjuk és ezután "már csak" betöltekezni szükséges vele ezért az úgynevezett Szentlélek-keresztséget elvetik.

Mivel alapjában véve utánajárós típus vagyok, mindent megvizsgálok, elég sok mindent elolvastam, pozitív és negatív vélemények is vannak szép számmal. (valamint nagyon izgat a dolog)
Érdekes, hogy a pünkösdizmus szinte csak 100 éves, valamint a történelem folyamán volt egypár eléggé furcsa eset is a körükben.

Negatív vélemény pl. Alföldy-Boruss Dezső, gyurói református lelkipásztor és Alexander Seibel evangélista, valamint egyes protestánsok képviselnek, akik a pünkösdi vagy karizmatikus erőt alulról jövő démonikus erőnek tartják, a Sátán egyik "eltévelyítésének" a keresztény gyülekezetekben, amely az utolsó idők jele.
Szerintük az okkultizmusra, hipnózisra fogékonyak esnek bele ebbe a "tévelygésbe", és nagy szerepe van benne a tudati önkontrol elvesztésének, mint az agykontrolban vagy a hipnózisban.
Hát ez kissé elbizonytalanított, mert számtalan példát hoztak arra, hogy szerintük démonikus erők munkálkodtak egyes pünkösdi emberek által (reszketés, földön fetrengés, extatikus megnyilvánulások, démonikus hangok, biblia ellenes kijelentések).

Itt főleg olyanokkal szeretnék beszélgetni akik átélték ezt az élményt vagy foglalkoztak vele, vagy elutasítják.
Hogyan történt, mi változott az életében, tapasztalatok, stb.?
Lehet-e démonikus?

Minden infót köszönök!

ui. CSerfa, Nemo, Udvari, haliho, PROWL véleményére feltétlenül kíváncsi vagyok

Természetesen imádkozok is Istenhez válaszért, de érdekelnek másoknak a tapasztalatai is!

Üdv!