Halihó!
Nagyon Off leszek, de muszály hozzászolnom egy megjegyzésed miatt. Azt irtad, hogy a gyerekvállalásnak mindig közösnek kell lennie.
Tudod én igazából egyetértek Veled, de az élet néha másképp alakul.
Leirom a történetemet, abban a tudatban, hogy ugyse kötelező elolvasni.
37 éves voltam egy szerető férjjel 13és fél, és egy 4 és fél éves lánnyal. Boldogan éltünk én egy vállalkozásban vettem részt teljes erőbedobással.Ugy éreztük mindenOK fantasztikus jól élünk szeretjük egymást, kertes családi házban kutyával macskával a gyerekek is boldogok.
Férjemmel megbeszéltük, gyerekszülés leállitva, már a korunk miatt is.És erre mint derült égből villámcsapás jött a felismerés terhes vagyok. Ugy mentem a nőgyógyászhoz, hogy megbeszéljük mikor lesz az aburtusz. Ő elküldött ultrahangra,amikor is minden megváltozott.Mikor megláttam a babát (már kilenchetes terhes voltam, mert előbb semmi jelét nem adta annak, hogy jönni akar, még a legklasszikusabb élettani jel is hiányzott), tehát mikor láttam a kis kezeit a fejét lábát elkapott a sirógörcs, mert tudtam, hogy ez a baba akkor is meg fog születni ha ez miatt mi elválunk.
Tudod valami fantasztikus dolog történt akkor, ugy éreztem egyszerüen nincs jogom megfosztani őt semmitől. Nem tudtam felhozi semmi olyan érvet ami erősebb lett volna az életnél. (Nem n már vagyok vallásos.) Ide tartozik, hogy egy abortuszon már tulestem mikor a legnagyobb lányom 5 éves volt, és mai napig is kevés nap van amikor az a gyermekem nem jut eszembe. Arra tényleg majdnem ráment a házasságunk, de mivel akkor ugy gondoltam, ahogy Te is irod hog ez 2 ember vállalása kell legyen, belementem a mütétbe. (Ma már tudom és a férjem is tudja, hog hiba volt, de ezen változtatni nem lehet.)Egy szó mint száz a baba aki kisfiu lett megszületett, és mindenki imádja. Életem eddigi legszebb mondata az volt, mikor a férjem megköszönte nekem, hogy megszültem.
Tehát csak arra akartam rávilágitani, hogy ebben az esetben sajnos nincs kompumisszumos meoldás. Itt valakinek dönteni kell. Sajnos nem lehet csak félig megszülni.Lehet, hogy az én cselekedetem sokmindenkiben vált ki ellenérzést, de Nekem eddigi legnagyobb büszkeségem ez a döntésem. Az ilyen terhességet persze senkinek nem kivánom, mert bizony nekem sem volt könnyü 6 hónapot ugy végig csinálni, hogy közben egyfolytában a férejmmel kellett harcolnam, többett bögtem mint nem, nem mertem panaszkodni, és végig igen keményen dolgoztam. DE MEGÉRTE!
Sziasztok