Drága tündérlala!

Depresszió lenne? Ha így van akkor kissé szíven talált a meghatározás. Lehet, hogy depis lennék? Meglehet, ebből az aspektusból soha nem foglalkoztam a témával.

Lássuk csak: Édesapámnak (már több mint öt éve, meghalt) hitvallása volt: nem várni az élettől semmi jót, így kerülni el a csalódást. Úgy fogadott el mindent, ahogy van. Soha nem láttam örülni, igaz szomorkodni sem. De érzelmek nélkül milyen az élet? Gondolkozása tőlem a mai napig idegen. Híszem: a fényhez tartozik a sötétség. És csak azért, hogy utóbbit elkerüljem ne ismerjem, ne élvezhessem a fényt? Egyik sem létezik a másik nélkül. Ne várjam, ne reméljem a jót, hogy ne érjen csalódás? Badarság. Ne legyek nyitott és érzékeny mások örömére, bánatára? Ugyan már ez teljességgel elképzelhetetlen számomra. Bevallom nem tudok azonosulni a se ilyen, se olyan gondolkozással. Én igen is vagy örülök, vagy szomorkodom, de közönyös, amolyan "langyos víz" soha nem voltam, vagyok, leszek. Nem mondok le az emberek felé való nyitottságomról, csupán csak azért, nehogy visszaéljenek azzal, nehogy sérüljön a lelkem. Sérüljön csak, attól edződik. És voltak, vannak, lesznek ideáim, sőt nélkülük, és érzelmek hiányában élni sem tudnék, csak vegetálni. És annak ugyan mi értelme lenne? Ha életfelfogásom egyenlő a depresszióval, nem tehetek mást: vállalom.

üdv klia