Szia,klia és mindenki!
Szerintem az élet attól is szép lehetne, hogy észrevesszük, hogy a másik is ember, és ugyanúgy szüksége lehet bármikor támogatásra, mint nekünk. Le lehetne szokni arról, hogy az 'ember erős, és mindenen (meg sajnos néha mindenkin) keresztül tud menni, aki meg sírni mer, az anyámasszony katonája...', mert még a végén tényleg dolgozó gép lesz az emberből. Tapasztalatból tudom, hogy ha az embernek sírhatnékja van, mert annyi minden összegyülemlett, és magában tartja, mert 'erős', rövid időn belül gondolkodni se tud normálisan, mert egyszerűen nem lehet olyankor arra figyelni, amire az ember akar, és pár napon belül nem érti, hogy miért nem tud örülni a dolgoknak, ismerősöknek és egyebeknek. Ilyenkor kell egy barát, aki ezt észreveszi (ha magunknak nem sikerül - ez is előferdül), 'kiborítja a bilit', kitakarítódik a régóta gyűlő szemét, és mindjárt szebbnek látszik minden. Vagy nagy hülyeséget beszélek...?