Most olvastam hirtelen ötletből Az utolsó létrafok-ot másodjára, de megint megdöbbentett hogy ez a pár oldalas kis novellácska mekkorát üt.

Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy vajon hogyan tudja SK ennyire hitelesen viszaadni az embereket lejátszódó érzelmeket, gondolatokat? Hány száz évig kéne valakinek élnie hogy mindezeket személyesen megtapasztalja? és személyes tapasztalás nélkül hogyan lehet ennyire hitelesen leírni?

Luxi