Az ôrület torkában-t (In the mouth of madness) én is láttam még annó, nekem is tetszett, de azért zseniálisnak nem nevezném. Jó volt benne az alapötlet, hogy az a megzakkant író (Jürgen Prochnow) tulajdonképpen a saját valóságát írja le a könyveiben, és eltűnik az egyik helyszínen, de a kidolgozás azért nem lett a legeslegeslegjobb.

Már régen láttam, de néhány gyengébb elem azért felbukkan: amikor Sam Neil elkezdi olvasni a szóban forgó könyvet (Az ôrület torkában címűt), akkor legalább háromszor vagy négyszer hihetjük azt, hogy na most megtörténik az ugrás a fiktív és a valóság között, de mindannyiszor visszatérünk a jelenetsor elejére: Sam ül a díványon, és olvassa a könyvet, csak a fantáziája játszott vele. Sok, és unalmas.

Vagy amikor már beértek a faluba, ott, ugye, mindenféle nyugtalanító jelek fogadják ôket, jelentôségteljesen vonuló gyerekek, lassítva loholó kutyák (vagy farkasok?), mozgó mintájú képek, stb. Mindez érdekes lett volna, ha jobban kibontják, de nem így történt, csak egymásradobálták ôket, klisé szinten maradtak. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek ötletét elsütötték már az Elátkozottak faluja (Village of the damned) című horrorban, aminek a remake-jét emlékeim szerint szintén Carpenter készítette. Önmagától nyúlt volna?

Az ôrület... végére mellesleg alig-alig emlékszem, ez is azt bizonyítja, hogy nem lehetett akkora film. A vámpírok-ra visszatérve: az a darab nem azért volt emlékezetes, mert Carpenter készítette, hanem azért, mert a korábbi ócskaságai után (pld. Menekülés Los Angeles-bôl, Semmit a szemnek) legalább valamit megmutatott régebbi önmagából. A film persze lehetett volna sokkal jobb is, de így is megállja a helyét. Nekem a zenéje meg különösen tetszett.