-Párizs, a fények városa, ifjúkorom egyetlen szerelme, te büdös kurtizán, ki magadhoz láncoltál örjítő szépségeddel, majd eltaszítottál, kivetettél magadból, és a Szajna hídon állva a lemenő nap utolsó sugaránál, amikor halálvággyal telve bámultan a kavargó, szürke vízbe - akkor is csak csúfos kacajod hallottam, ott visszhangzott a fejemben, mint a légiriadó szirénája azon a gyászos napon, amikor megláttam a napvilágot a lerombolt kórház füstös udvarán - hát újra itt vagyok! Térden állva kérlek, adj új esélyt!