A szarrá hajtott cégautóról annyit, hogy az autó új volt, alig egy-két hónapos, csak a főszerkesztő használta, az ő személyes autója volt, és nem egy vagány típusú ember. Nekem is nagy féltéssel adta oda.

A Punto, mint írtam volt, nekem is tetszett egykoron, álmaim vágya volt. Ma már nem jön be, főleg a kinézete miatt. Műszakilag attól még akár egy nagy csoda is lehet.

Egy dologban egyetértünk: nem egy rossz példány alapján kéne ítélkezni. De tény, hogy egy rossz emléket bizony nehéz elfelejteni. Ezért nem lesz nekem se Fiatom, se Peugeotom.

Persze az is igaz, hogy volt egy igencsak vacak Skoda120L-em, és akkor elhatároztam, hogy Skodát soha az életben. Aztán mégis :-)