Jobbára csak az antianyagos részre válaszolnék (az Equinox-ot olyan régen láttam, hogy már nem emlékszem ilyen részletekre)...
Alaphelyzetben antianyagot speciális állomásokon állítanak elő, amik egy csillag közvetlen közelében parkolnak (egy AU-n jóval belül), és a nap sugárzását (is) használják. Ráadásul valószínűleg nem úgy csinálják, ahogy mi ma képesek vagyunk rá (a legnagyobb energiájú részecskegyorsítóval addig ütköztetjük az atomokat, míg valamelyikből sikerül kilőni épp azokat a szubatomi részecskéket, aminek hiányában antirészecske esz belőle, vagy valami ilyesmi), úgyhogy vélhetően sokkal kisebb energiabefektetéssel is megy. Ráadásul valószínűleg nem több száz (ezer) tonnás mennyiségekről van szó, hanem esetleg csak néhány száz kilóról hajónként. És a DS9 nagyzási mániájával ellentétben (ahol több ezer hajót mozgósítottak a nagyobb ütközeteknél, amíg ez a háborús vonal be nem jött, összesen 6 Galaxy osztályú hajó létezett, aztán hirtelen megjelent még vagy negyven, 'háború van' felkiáltással) a Csillagflottának valójában csak néhány száz hajója volna... A TNG-ben a Wolf 359-nél asszem a flotta komoly részét jelentette az ott megsemmisült 39 hajó, amit úgy kellett összeszedni a környező szektorokból.
Elvileg a nagyobb hajókon is van valami szerkezet, amivel _nagyon_ lassan tudnak deutériumból anti-deutériumot csinálni, olyan vészmegoldás gyanánt. Persze a Föderáció területén belül igazából erre nincs szükség, ha a fúziós reaktoruk nem áll le, pár nap alatt úgyis eléri őket a mentőhajó.
Az ötven fényév/tízezer fényév azért mintha rémlene...
A deutériumércben nem vagyok biztos, nem dilithium-ércet mondtak? Persze az is hülyeség, mert a dilithium egy kristály, nem fém (márpedig érce a csk fémeknek van, ha jól tudom), de a VOY-ban többször elhangzott már.
Ja, egyébként nem tudom, mennyire van igazam, de valahol láttam korai vázlatokat a Voyager-ről, és azok pontosan úgy néztek ki, mint az Equinox. Szóval lehet, hogy végül a nullszériás Voyager-tanulmánymodellt vették elő, hogy ne vesszen kárba. :)