big l
2001.06.02
|
|
0 0
58
|
Inkább a focival foglalkozzatok !
A románok hadrendjét figyelembe véve határoztam Fehér Csaba mellett - indokolt a szövetségi kapitány. - Az ellenfél várhatóan három csatárral támad majd, azt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak három hátvéddel vegyük fel a harcot. Kell egy védekező játékos is a középpályára. Ezért Korsós előrelép, a helyére pedig Fehér kerül.
A játékosok ebéd után pihennek, majd következik a taktikai értekezlet. A csapat helyi idő szerint 18.15 (magyar 17.15) órakor indul el a Ghencea-stadionba, ahol valószínűleg a vártnál kevesebb magyar szurkoló lesz. Megérkezett ugyanis Bukarestbe azt a vonat, amellyel legalább kétszáz drukkert vártak. Berzi Sándor MLSZ-főtitkár információi szerint azonban mindössze nyolcan szálltak le a meccsnézés jegyében a szerelvényről
Hát remlem annak a 8 embernek nagyobb hangja lessz mint az összes " Románnak " ! Ya és épségben térjenek haza !! |
|