És mi van azokkal, akik nem hajlandóak fölmászni a kilátóig? Azok képtelenek lesznek meglátni az igazságot.

Kicsit pontosíbban fogalmazva:
Az alapvető ismeretelméleti probléma a következő: annak a szubjektív képnek, ami bennem kialakul a valóságról (részleteiben és egészében) van-e, s ha igen, milyen köze a valósághoz mint objektív létezőhöz? (Egyáltalán: van-e objektív valóság?)

A vonal-ember (oké, hogy ő maga is egy Gömb része :-)) ezt a kérdést nem hajlandó föltenni. Ha valaki más fölteszi, nem is érti meg. Szerinte a világ olyan, amilyennek ő látja. Minden kérdésföltevés értelmetlen.

Zöld szemem kék, ilyen a természetem,
ez az igazság, mivel hogy így hiszem.
Míg áll a Föld és körötte forog a Nap,
az én kis lelkem nyugalma megmarad.

(Koncz Zsuzsa)

Ilyen van. A kérdésem voltaképpen csak az -- mert most ilyen keserű tapasztalataim vannak éppen --, hogy hogy lehet ezt idegbaj nélkül kibírni.

Nem kell rá felelni: a kérdés költői. :-)