Az önuralom patakja felforrt, s a sok
Lélekpisztráng zsírrá aljasodott, semmi ok
Nem volt a sebek nyalogatására
Nem talált, csak hullát, nem volt mégcsak ára
Sem. Hiába kereste lelke marcangjai között
a soha nem érzett szenvedély apró
tükördarabkáit tovább törte az idő
mint kalpács nyelén át tenyeret a kő,
nincs itt még nincs sem, perzsel lassan,
leolvad rólunk gennyes patakban
és keresed és keresed
és elbújik és elbújik
és álmodban felvonyít a vak varjú
a régi dal hallatszik a falakból,
Nagy Testvér szemmel ver,
vagy valami hasonló, ősrégi félelem,
vajon... de nincs kedvem kérdezni
ma, ilyen jó hangulatban,
a Halálhoz ily közel,
vagy mi értelme lenne más