A Titán Szirénjeiben többféle vicces és kevésbé vicces válaszlehetőség ott van a kérdésre, hogy mi az élet értelme és célja. Vannak olyan szereplők, akik ezt a kérdést úgy értelmezik, hogy kimondottan az ember földi létének mi a célja, mások meg úgy, hogy magának a szó legáltalánosabb értelmében vett létnek mi a célja. Az, ahogy Vonnegut végigviszi ezt a dolgot a pótalkatrésszel, zseniális. Az ember egyszerre szédül, iszonyodik és röhög. A lét értelmének ezt a verzióját Winston Niles Rumfoord mondja ki, de az ő élete egy másik választ is példáz, amikor szembehelyezi magát a here Malachi Constanttal, akiben az a legvisszataszítóbb, hogy ordít róla, hogy az életének egyáltalában semmi értelme nincsen. Én Rumfoord magatartását úgy értelmezem, hogy az emberlét értelme és célja az, hogy nyughatatlanul keresgélje az értelmet és célt. Repüljön bele krono-szinklasztikus infundibulumba, ahol minden igazság a legamagátólértetődőbb, alapítson új vallást, robbantson ki háborút, haverkodjon tralfamadori hírvivőkkel, vagyis: éljen tevékeny életet. Ja, igen, Malachi Constant egyetlen mentsége, hogy piszkosul szenved létének ettől a nagy-nagy értelmetlenségétől, és nevének jelentéséből kiindulva azt gondolja, az ő életének értelme és célja az, hogy valaki rábízzon egy üzenetet, amit ő boldogan kikézbesíthet. És semmi mást nem tesz, mint vár, hogy valaki rábízza ezt az üzenetet.
(gyönyörűszép, ahogy később ez az ember saját magának írkálja az üzeneteket, így próbálva küzdeni az ellen, hogy a Marsbeli totális diktatúra parancsára mindig újra és újra tisztára törlik az agyát) És persze hírvivőnek ott van maga Salo, akinek aztán tényleg ez lesz élete egyetlen értelme, hogy elvigye azt az egy szóból álló üzenetet: Szevasztok. Hasonló a harmóniumok filozófiája: semmi egyebet nem mondanak egymásnak, csak annyit: Itt vagyok, és válaszképpen: de jó hogy itt vagy, és ezeket automatikusan ismételgetik, vég nélkül.
Tulajdonképpen van ennél több értelme a létnek? Hozzám ez a létértelmezés áll a legközelebb. A lét értelme annyi, hogy tudjak arról hogy létezem és jónak tartsam ezt. És tudjak a másik létezéséről is, és ezt is jónak tartsam. Ez utóbbit hívják egyébként szeretetnek. A harmóniumok szeretik egymást, és ez a szeretet a legtökéletesebb, legszebb, legtisztább szeretet, amit el lehet képzelni... Közéjük kerül Boaz
(bibliai név), aki addig az elképzelhető legkegyetlenebb diktatúrának volt egy terrorlegénye, és ő ezzel a létértelmezéssel azonosul (a lét értelme, hogy az ember, bárhol is van, jót tegyen) És ott van még a Beatrice Rumfoord, aki azt mondja, hogy a lét értelme és célja, hogy valaki használja az embert valamire. Ezt egyébként nem értettem, miért a pótalkatrészes verzió cáfolatkísérleteként aposztrofálja, mert hát az a verzió is arról szólt, hogy a tralfamadoriak használták az embert, de hát mint tudjuk, Beatrice Rumfoord hibbant volt már egy kicsit a vége felé.
És meg is köszöni szépen egykori megerőszakolójának, hogy használta őt.
Meg ott van még a Chrono, ő a kék madarak között találja meg az élet értelmét, vagyis abban, hogy eldobja a személyiségét, és engedje magát beolvadni egy közösségbe --

és szerintem még további lehetséges létértelmezések is bújkálnak a könyv lapjain,
ha az ember még többször újra és újraolvassa :)