Kedves Madcat!
Szerintem a gyerekeket a szülők és az iskola szépen lefaragja, hogy beleférjenek szegénykék a sablonokba. Lehetőleg úgy gondolkozzanak, mint ahogy az illik, hogy a környező felnőttek is tudják követni. Pedagógusokkal beszélgetvén mindegyik egyre pesszimistább: a gyerekek elhanyagoltak, és ők lévén a kiszolgáltatottak, gyengék, a szülők rajtuk vezetik le felgyülemlett feszültségeiket. Egy gyereknek meg kéne tanítani észrevenni a szépséget, játszani (úgy, hogy a társait is figyelembe vegye), nekik kéne továbbadni a nemzedékek felhalmozódott tudását és tapasztalatát, hogy tovább vigyék. Akik ezt megtehetnék, nem állnak éppen helyzetük magaslatán. A szülőket olyan hajszába kényszerítik bele, hogy sem házastársukra, sem gyerekükre nem marad idejük, a pedagógusokat egyre kevésbé becsülik meg (erkölcsileg és anyagilag). Annyira megváltozott az értékrend, hogy világ szépségének nem sok hely jutott benne.
Pedig ha tartóst változást akarunk elérni, azt az új generációnál kell kezdeni. Nekem a világ mostani iránya egyre kevésbé tetszik. Könyörtelen, részvéttelen, közömbös. Nézd meg az emberek arcát az utcán, és hallgasd meg, miről beszélgetnek! Tisztelet a kivételnek, mindenki fújja a maga szövegét, beszélnek egymás mellett. De nem beszélgetnek.
Puff, ez elég pesszimistára sikerült. Emellett vallom, hogy a világban nagyon sok érték található még mindig, csak jobban kéne vigyázni rá. Utánunk még következik egy-két-három-sok generáció. Egy kicsit jobb örökséget kéne rájuk hagyni.
Remélem, megcáfoltok, már ami a pesszmizmust illeti.
Jó szemlélődést!