Kahlil Gibran Homok és tajték

A MÁSIK NYELV

Születésem után három nappal, amint selyem bölcsőben feküdtem és csodálkozó rémülettel figyeltem a környező új világba, anyám megkérdezte a dajkától: Hogy van a gyermekem?

Egészséges, asszonyom - felelte a dajka - naponta háromszor etetem, még sohasem láttam ilyen vidám kis teremtést.

Ettől dühös lettem és kiabálni kezdtem: Ez nem igaz, Mama, az ágyam kemény, a kapott tej keserű, dajkám mellei rossz szagúak, s egészen rosszul érzem magam.

De anyám nem értett engem, és a dajka sem, mert én annak a világnak a nyelvén beszéltem, ahonnan jöttem.

Huszonegy naposan megkereszteltek, s a pap gratulált anyámnak: Boldog lehet asszonyom, hogy kereszténynek született a fia.

Ez meglepetést okozott számomra s, meg is mondtam a papnak: Akkor az ön édesanyja a mennyben boldogtalan lehet, mert ön nem született kereszténynek.
De beszédemet nem értette meg a pap.

Hét hónap elteltével jött egy jós, hogy megnézzen engem, és azt mondta anyámnak: Az ön fiából államférfi és az emberiség egyik nagy vezére lesz.

Akkor így kiabáltam: Ez a jóslat hamis! Mert muzsikus leszek és nem is akarok más lenni.
De ők nem értették a beszédemet. Ez nagyon elgondolkoztatott.

Harminchárom év elmúltával, mely idő alatt anyám, a dajka és a pap mind meghaltak (az Úr legyen lelkükkel !), a jós még mindig életben volt. Tegnap a templom bejáratánál találkoztam vele. Beszélgettünk és ő ezt mondta: Mindig is tudtam, hogy Ön nagy muzsikussá lesz. Ezt már gyermekkorában előre megjósoltam. S én elhittem neki, mivel időközben elfelejtettem a másik világ nyelvét