Mindler, azt nem akartam mondani, hogy nem lenne érdemes Budakeszin lakni. Végül is egy feljlődő, fővárosközeli, jó helyen lévő kisváros. Az én gondom az, hogy már nem nagyon köt ide semmi az emlékeken kívül - sőt, igazából azok is csak a lakótelephez, valamint, hogy a mikrokörnyezetem tűnik el - az a szép nagy rét a lakótelep közepéről. Illetve, hogy a napi munka Pesthez köt :(
Keszi előnyei: jó fekvés (Zsámbéki medence, dombokkal körülvéve, két szanatórium is van a szmszédban, ez sokat elmond a klímáról), nyugi van, prosperál. Szép a környék azzal a sok erős domboldallal körben.
Hátrányok: Kicsit túl gyorsan fejlődünk, nagy ütemben épülnek be azok a részek, amelyek miatt mindig is olyan természetközeli hangulata volt a helynek. Nagyon megdrágultak a telek/ház/lakásárak az utóbbi időben, mint mindenhol BP környékén. Az tak bizony lehetnének (sokkal) jobbak is. És Pestre télleg ygakorlatilag csak egy úton lehet bejutni, asmi főleg reggel és középdélután érződik, ill. amikor leesik az első hó, na, akkor minden évben hatalmas torlódások vannak az út hegyi szakaszán.
Ja, és még valami: állandóan összetévesztik Dunakeszivel :((((((((
Szal nem ebszélnélek le Kesziről, de azt is be kell vallanom, hogy nem vagyok túl járatos Keszi mindennapjaiban, tehát azért más véleményét is hallgasd meg :)))
Gro