Átolvasva eddigi elmés és velős hozzászólásaitokat - és azokat nagyra értékelve - én egy másfajta aspektusból vizsgálnám a csatlakozás kérdését.
Azzal, hogy telnek múlnak az évek és késik a felvétel, milyen érzelemváltozás tapasztalható a befogadó és a csatlakozó ország lakosaiban, és ez segíti vagy nehezíti a csatlakozást?
A rendszerváltás kezdeti éveiben a hazai lakosság zöme (lehet naivan) azt képzelte, hogy egy két éven belül (max öt) tagjai leszünk az EU közösségnek. Alátámasztott ezt a hitet az NDK beolvasztása és vita nélküli beillesztése az EU-ba. Amilyen sokan várták az eseményt, legalább annyian hittek is annak szükségességében és hasznosságában. De mi a helyzet a csatlakozás időpontjának folyamatos kitolása során, az embereknek már jelentősen kevesebb része hiszi azt, hogy az nekünk jó is lesz. Több összetevő közrejátszása is kell hozzá, de ez is komoly szerepet játszik a lakosság politikai jobbratolódásában. Aztán itt az osztrák példa: nem sokkal bekerülésük után az EU, nem tisztelve saját maga által deklarált "nemzetek önrendelkezési jogát", erőből próbálja annulálni egy demokratikus választás eredményét. Aztán hátra arc.
Ez az EU már nem az az EU, mely nagy csáberőt jelent mindenkinek, gondolhatja az egyszerű halandó.
Aztán nézzük EU szempontból: egyéni (nemzeti!!) érdekek akadályozzák, és lassítják az EU felvételeket. Milyen érdekes, EU politikusok nemzeti gondolatokkal. Féltik megszerzett pozícióikat, már nem olyan fontos a segítség a kelet-közép-európai régiónak. Mintha történt volna már ilyen a történelem során, nem?