Part II. (januári gondolatok)
---------
Szóval, ősszel is sokat talákoztunk... Aztán egyszer, vmikor december elején épp D.-nél voltam. Beszélgettünk. Sokat. Elmondta, hogy 1 hete benne van egy új kapcsolatban.......... Egy alig 20 évessel! Minden reményemet elveszítettem.

De talán ez az újabb fordulat kell ahhoz, hogy megleljem majd lassan, a még nem látható fényt az alagút végén. Ő feljanálotta, hogy - bár fájna neki, de ha nekem így könnyebb, akkor inkább - ne is találkozzunk. Most már belátja, hogy talán így kellett volna tenni juniusban is, a szakításunk után. Emiatt hibásnak érzi magát. De én most ezt elutasítottam...

Nem tudom, mi fog következni... Nyílván el kell "engednem", csak közben kikészülök. Hihetetlen. Én még ilyet nem éltem át, olyan nagy hatással van rám, hogy nem tudom függetleníteni magam. De örülök neki, mert nem tudtam eddig, hogy ilyen létezik! :-)) Hiába, van még mit tanulni, szeretni kell. Először is őt, annyira, hogy köszönjek neki olyan dolgokat, amiket képtelenség.

Eddig nem túlságosan hittem a "nagy Ő" létezésében, de mégis, ha majd idős koromban vissza kell emlékeznem a nagy szerelemre, a legjobb nőre életemben, akkor már tudom, kit
fogok mondani... :-) Most kérdezhetitek, hogy a legnagyobb szerelem miért lenne = a legjobb nővel... Nos, a legjobb nő itt nem csupán a külsőt jelenti. A vonzó alkati és szellemi tulajdonságú egyedek relatíve kis hányadot képviselő csoportjába sorolom őt :-). És pont ez az, olyan magas a mérce, hogy ilyen szintű embert, nem hiszem, hogy találnék... Illetve, elveszett minden motivációm, hogy akarjak is találni... Ha szerencsém lesz, majd az a vki rámtalál.
Nem szeretnék olyan kapcsolatot, melyben mindjárt az elején kis kompromisszumokat kell kötni... Alkalmazkodni persze lehet és kell is, de én másról beszélek. Hiszen, ha visszanézek az eddigi kapcsolataimra, mindegyiket fel tudom vállani még ma is, mindegyikük jó nő volt :). Nem fogok amiatt összejönni akárkivel, csak hogy legyen egy barátnőm. Az emberben kéne lennie egy min. elvárásnak külsőleg is, nem? Na jó, ez már egyén kérdése, erre mondják, hogy "ízlések és pofonok".
Lehet, hogy az a bajom, hogy már kezdek mítoszt teremteni D.-ből? :)

S végül(?)...
Egyáltalán vmi konklúzió?

A helyzet feloldására végülis fontolgattam az egyoldaldalú teljes "leszerelést", de egyrészt azt se tudom hogy kéne nekikezdeni, meg aztán nem is merem :). Egyoldalú teljes leszerelésre szerintem csak akkor képes valaki, ha eléri a közöny állapotát. Esetleg hatalmas önuralommal, de... Ááá. Nem, nem.
Na mindegy, már szinte ismétlem önmagam, minden benne van a levélben, amit a beszélgetésünk után írtam neki, íme:

"D!

Nincs más választásom. Hosszú és küzdelmes út lesz, de meg kell próbálnom...
Meg kell próbálnom most már végleg "csak" :-) a barátodnak lenni. Remélem sikerül. Sikerülnie kell, különben elveszítelek. Vagy a barátság, v. semmi. Persze, Te jó ideje így érzel, s eszerint viselkedsz. Hogy is fogalmaztál? "Ha lány lennél, úgy érzem Te lennél a legjobb barátnőm...", "A lelkedbe vagyok szerelmes." Hát én nem. Nem csupán a lelkedbe... :-) Örültem nagyonnagyon, mikor ezt mondtad nekem, de sírtam is belül, hiszen ebben benne volt a "kritika" is, vagyis, hogy "csak" a lelkembe... Bár tul.képpen nem tudom, miért "csak"-ozok itt,
amikor ez az egyik legnagyobb ajándék, amit egy ember a másiknak adhat. Értékelem is, hidd el. De tényleg.

Az utóbbi hónapok alapján kezdtem hinni a fiú-lány barátságban - eddig nem hittem benne. De most ez megingott bennem, hiszen részedről ugyan működött, én viszont képtelen voltam barátként viselkedni. Vagy ha sikerült is, az csupán a látszat volt, belül kínokat éltem át. Talán most már jobban megérted, hogy amikor szakítottunk, miért mondtam azt, amit. Azóta persze már nem így látom, hiszen (ebben is) megváltoztattál. :-) Azt hiszem, sikerült eddig normálisan kezelnünk a dolgot és továbbra is szeretném tartani a jó kapcsolatot. Bár mindenki azt tanácsolja, hogy NE tegyem, mert ez "öngyilkosság" a számomra. A józan ész mégis azt kívánja, meg kell próbálnom ugyanúgy éreznem, ahogy Te érzel. Barátként. Ugyan a józan ész a szív ügyeiben vajmi kevés szerepet játszik, én igyekezni fogok. Ígérem. :-)

Jobban fájna, ha most mindent felégetnék - különben sem lennék rá képes. Hiszen mindig is kiváncsi leszek, hogy mi van veled, hogy vagy, suli, fiú(k) :), stb. És kérlek, ebben majd ne túlzott kiváncsiskodást érezz, ne gondold - ahogy mondtad -, hogy magyarázkodnod kéne. Nincs miért. Én csak azt szeretném, hogy egyben biztos legyél: bármikor, bármiben
számíthatsz rám, elmesélheted, ha nagyon boldog vagy, v. éppen azt, hogy miért nem. Kiöntheted nekem a lelked. Most én is kiöntöm neked. Egyet kérek csupán: őszinteséget. Élőben (és telefonon is... :-)) Én mindig az voltam és az is leszek.
A jövőmet már előre látom. A jelenlegi lehetőségeimet egy normális kapcsolatra részben felrúgtam (Edina), részben fel fogom rúgni. A majdani lehetőségekkel még nem tudom, mit fogok kezdeni. Sok jót nem várok. Nem akarok szerelmes lenni, esélye sincs annak, hogy mégegyszer ilyen mélyen érezzek valaki iránt. Ha idővel mégis találok olyan vkit, akiben felfedezem ugyanazokat az értékeket, mint benned, akkor pedig arra nincs esélyem, hogy az a vki viszont szeressen.
Az élet már csak ilyen. De - annak ellenére, hogy keserűséget érzel e levélből - ne sajnálj engem. Meg fogom oldani. Egyedül. Bár most nagyon közel voltam ahhoz, hogy megkérdőjelezzem az életem, a francba is, én mégiscsak szeretem ezt az életet! :-)

Puszi,
M."

D. válasza:

"Szia,
ne írj ilyen levelet nekem, borzalmas, itt ülök számítástechnikán, és majdnem elsírtam magam.
Persze. Írj ezer ilyen levelet, és írd le nekem milliószor a gondolataidat,csúnya dolog, de ilyenkor tényleg úgy érzem, nekem adod őket, és ez gyönyörű ajándék. Nem tudok mit lépni rá, bármit is írnék itt ülve, klaviatúra-csattogás közepette, minden banális lenni, földközeli és kicsiny ahhoz képest, amit Te írtál, pontosabban adtál nekem.
Hihetetlen.
Én azt hiszem most nem is tudok többet írni.
És talán nem is kell."

Hm?
Ez az a tipikus szitu, amikor max. csak közhelyszerű tanácsokat tud mondani az ember ("majd az idő segít", stb.), de bármilyen vicces is, ezek legtöbbje mégiscsak igaz.

Végülis a legfőbb konklúzió szerintem:
Véleményem szerint egy élő kapcsolatban gyorsan lehet gyógyulni, de ha haldoklik, vagy döglött akkor igazi életre szóló sebeket kaphat az ember.
Ezt azért inkább el kéne kerülni... Hm? :-)

Ugyhogy letargiával le! (Mondom ezt magamnak...)
"A szép és megható
óriás fájdalom-kín,
csókra ébred!"
:-)

Eddig mindig erősebb voltam hasonló szitukban (akár én szakítottam - mondjuk ez egy kicsivel könnyebb -, akár velem szakítottak). Nem is nagyon ismerek magamra... :-)

Nnna, befejezem végre...
Van még egy 3. rész is, mert a fentiek főleg a decemberi/januári gondolataim/érzéseim voltak. De azóta is történtek dolgok.

Elnézést a regényért.

M.
-----------