Az önuralom patakja felforrt, s a sok
Lélekpisztráng zsírrá aljasodott, semmi ok
Nem volt a sebek nyalogatására
Nem talált, csak hullát, nem volt mégcsak ára
Sem. Hiába kereste lelke marcangjai között
a soha nem érzett szenvedély apró
tükördarabkáit tovább törte az idő
mint kalpács nyelén át tenyeret a kő,
nincs itt még nincs sem, perzsel lassan,
leolvad rólunk gennyes patakban