stones Creative Commons License 2001.04.04 0 0 1292
miép
A magyar nép ezer éve, Szent István óta befogadja vendégeit, az itt letelepedni és dolgozni szándékozó menekülteket, jóakaratú embereket. Sokan a török uralom után meggyengült, elnéptelenedett országba érkeztek, s nagy részük pótolhatatlanul hasznos tagja lett a magyarságnak. Akiket ma Németnek, Tótnak, Orosznak, Szerbnek, Románnak hívnak vezetéknevük szerint, ma már aligha megkülönböztethetők a Kovácsoktól, Szabóktól, Molnároktól, Kisektől és Nagyoktól. Magyarország ezer éve a világ egyik legnagyobb olvasztótégelye: aki itt megtanult magyarul, s becsületesen vállalta a magyar állampolgárság jogain túl a felelősségeket is, nyugodtan élhetett és dolgozhatott, leszámítva a fasizmus és kommunizmus származás- és osztályhelyzet szerinti kegyetlen megkülönböztetését. Ki vonná kétségbe Petőfi, Radnóti magyarságát? Vérrel megpecsételt jussuk. S ki ne lenne büszke a nagy cigány népzenészre, Dankó Pistára ? A MIÉP nem gyulöli az idegeneket, s hálás azért, hogy az l945-ös, l956-os (és a múlt századi) magyar emigránsokat öt világrész országai szeretettel fogadták és megbecsülték munkájukat. Mi is megbecsüljük a hozzánk betelepülők szaktudását és munkáját, de a csupán pénzzel érkezők diktátumát és a magukat menekültnek feltüntető bűnözők fenyegetését visszautasítjuk és elhárítjuk. A magyar nép a rendszerváltozás után rokonszenvvel fogadta például a kínai kiskereskedőket, de félelemmel és megvetéssel az albán drog- vagy az ukrán olajmaffiát. A magyarnál türelmesebb és befogadóbb nép aligha él a világon. Bár ez a türelem a magyar történelemben eddig sosem kamatozott, l848-tól Trianonig, a MIÉP azt vallja, hogy hosszú távon ez a türelem kamatozik. Nem mondjuk, hogy "az idegen szép" - előbb megnézzük azt az idegent -, de nem is féltjük tőle hazánkat, ha jó szándékkal érkezik, mint Clark Ádám, a Lánchíd építője, s utána még oly sokan.


[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Előzmény: raba (1281)