Sziasztok!

Gica70!
Ez fantasztikus! Nekünk az a hét, eddigi életünk legszerencsésebb hete volt! Gondolom Mogyinéék is így vannak most ezzel! Sokáig el sem akartam hinni, hogy ilyen is létezik, hogy egy hét alatt ennyi minden sikerüljön és mégis!:)))

Nagy-nagy gratula nekik!!!!!!

Az elzáródás nálam egy kicsit komolyabb problémát okozott, sajnos. Mindkét petevezeték két-két helyen volt elzáródva, és a két elzáródás közé folyadék volt beszorulva. Kulin doktor azt mondta, hogy a petevezetékeket meg kell operálni, mert a beszorult folyadék tartalmazhat toxikus anyagot is, ami miatt egyetlen egy próbálkozásunk sem sikerülhet, illetve ha mégis, akkor a magzat életét veszélyezteti. Ezért aztán nem volt más lehetőség mint az operáció és így mindkét petevezetéket eltávolították (laparoszkópia) '99. decemberében. Amikor a műtétből felgyógyultam utána lehetett hozzáfogni a lombik programhoz.
Ezek után a fogamzásgátlásra nem kell figyelnünk, viszont az sem lehetséges, hogy spontán legyen mégegy babánk.:-(
Ha tesót szeretnénk nincs más lehetőségünk csak a következő lombiknak nekirugaszkodni.

A védőnőm nekem is nagyon rendes, igaz, én lecseréltem akihez körzetileg tartoztam volna, arra aki a 3 közül a legszimpatikusabb volt. Ez nem tetszett annak akihez tartoztam volna, de nem nagyon érdekelt. Ja, a doktornéni is választott, nem a körzetileg illetékes. Van egy normális védőnő akit kedvelek, minden hónap közepe táján meglátogat bennünket, ez így volt a terhesség vége felé is, a hónap végén pedig a doktornéni jön, így kéthetente látnak bennünket, persze főleg Peti az érdekes!:)
Én úgy voltam vele, ha már választottam a szülészt, a kórházat, akkor bizony a picinek is olyan orvost és védőnőt választok akiről a környezetemben élők is elégedetten nyilatkoznak. Nincs is egyikkel sem semmi probléma!:)

A mai védőoltásokkal nem voltunk olyan szerencsések, mint a múltkoriakkal. Előbb kapta a DPT-t a bal lábába, de már itt eltört a mécses, aztán a jobb lábába a gyermekbénulás ellenit. A végére már sírtunk a mind a ketten.
Szegénykémet csak egy kis etetéssel tudtam megvígasztalni!
Nagyon rossz volt nézni, hogy fáj neki. Potyogtak a hatalmas könnyei és közben nézett rám a nagy szemeivel és szinte kérte, hogy segítsek (na, itt sírtam el én is magam)! Még most is összeszorul a torkom ha rágondolok.:-(
Remélem legalább nem lesz lázas tőlük!

Sziasztok:

Buksi