Sziasztok,

Nekem olyan furcsa ez a „pénzt kérek apától”-dolog! Nálunk 2 bankszámla van, az egyikre ment mindig is az én fizetésem/gyed(s)em, a másikra a páromé. Mindkettőnknek van mindegyikhez kártyája és mindketten mindkettőt használjuk is. Általában megbeszéljük, ki mennyit, mire vett le, már csak azért is, hogy tudjuk, melyikhez érdemes nyúlni, de sose merült fel bennem, hogy egyik az enyém, másik az övé. Minden közös, akinek kell valami, megveszi. Én se szórom a pénzt, ő se, de ha kell valami, vagy megkívánunk valamit, megvesszük – ésszerű kereteken belül. A nagy dolgokat persze előre megbeszéljük. De pl. minden háztartással, gyerekkel, számlával kapcsolatos kiadás az én hatásköröm, a kocsi, befektetések pedig az övé.
Persze mi is tudjuk, egyes dolgokról mi a másik véleménye, és nyilván van a tudatnak is visszatartó ereje. Pl. én is sokszor nem veszem meg a 26.000-ik hímzőújságot/fonalat, mert sejtem, mi a véleménye…, de ez a gyes előtt is így volt. Amíg cigizett, jó ürügy volt a „felesleges” kiadásaimra, hogy „ő meg cigire szórja a pénzt”, de ez már nincs – szerencsére!

Kriza