Ne keresgéljetek:
"Többet már nem lehet hibázni
Ha én szövetségi kapitány lennék, nem mondanám azt, hogy jól játszott a csapat a litvánok ellen...
Nem, hiszen a csapat most nem játszott (jól foleg nem), hanem valami görcsös erolködéssel próbálta rákényszeríteni az akaratát egy olyan ellenfélre, amelynek tagjai igencsak szívósan védekeztek.
Ha én szövetségi kapitány lennék, akkor nem mondanám azt sem, hogy fölényben voltunk a szombat esti világbajnoki selejtezon...
Nem, hiszen a statisztika másról árulkodik, és azt bizonyítja, hogy az igencsak szerény képesség?nek ítélt ellenfélnek több góllal kecsegteto helyzete volt szombaton a Népstadionban - ideszámítva azt a mosolyogtató esetet, hogy az egyik csatáruk lyukat fejelt(...), avagy azt, ahogyan két alkalommal öt sárga-zöld mezes játékos nézte álmélkodva a magyar kapu eloterében a lábuk elott elsuhanó labdát. A fölényt már csak azért sem emlegetném, mert bevillanna, hogy a csereként pályára küldött Dombi Tibor tíz perccel a lefújás elott, 1-1-es állásnál kétségbeesve rohant a litván Robertas Poskus után, hogy aztán parádés becsúszással szerelje a ziccerbe kerülo litván csatárt...
Ha én szövetségi kapitány lennék, akkor nem mondanám azt, hogy a küzdeni akarással nem volt baj...
Nem mondanám ezt, hiszen a tudottan szerényebb képesség? ellenféllel szemben mindez nem kiemelheto erény, hanem alap, amire egy profinak mondott labdarúgó a meglévo játéktudását építi. Az emlékezetemben visszapergetve a meccset, és az ismétlésekben avagy a videoszalagon újra megnézve a találkozót látnám (mert, sajnos, látnom kellene), hogy a szombat esti csapatból hiányzott a plusztudás, amelyet csak a lelkesedés nem tud pótolni. És, ugyancsak sajnos, tudnám azt is, hogy a csapatom ebben az évben a felkészülés során sem a bosnyákok, sem a jordánok, sem a litvánok ellen nem tudott maradandót, azaz gyozelmet eredményezo futballt produkálni.
Ha én szövetségi kapitány lennék, akkor nem mondanám azt, hogy a szívós, betömörülo litvánok ellen megfelelo volt a taktika...
Nem, mert látnám, hogy a középpályán vannak gondok a csapatomban. Érdemesnek tartanám megszámolni, hogy összjátékban és az abból fejlodo szervezésben mit tudott produkálni közösen Vasile Miriuta és Illés Béla, illetve megnézném, hogy védekezésben mennyire volt aktív ugyanezen két ember (a két felvetésre adott válasz negatív kicsengés? lehet...), emígyen látnám, hogy ilyen összetételben nem igazán jó a válogatott. És ahogyan meccs közben, úgy most is érthetetlennek tartanám, hogy a szervezojátékosom (Miriuta) miért ívelte fel makacsul, kilencven percen át a labdákat a középcsatárposzt irányába.
Ha én szövetségi kapitány lennék, akkor nem szégyelltem volna - most ez egyszer kivételesen - azt sem, ha elrontom a szurkolók örömét...
No, persze, a drukkereknek most igencsak fáj ez az 1-1, ám ha tudom, hogy ezt a meccset a „kötelezo gyozelem keserves erofeszítés árán lesz csak megszerezheto" szlogennel címkéztem fel, akkor az 1-0-s vezetés után nem szégyelltem volna védekezésre visszaállítani a csapatot. Utólagos okoskodás, de akár igaz is lehet: az amúgy is izzadtságszagú futballunkat most érdemes lett volna így elcsúfítani a mindennél fontosabb három pont megszerzése érdekében. Legfeljebb elnézés járt volna a futballrajongóktól a szándékosan elszürkített játékért, viszont mindenki megértené, hogy legalább nem kellene annyira félni az elottünk álló meccssorozattól. Merhogy tény: a mieinknek immár gyozniük kell június elején Romániában (aztán késobb a magyarországi visszavágón is), és ami manapság még nem realizált veszély, de elobb-utóbb ezzel is szembe kell néznünk, sikerre kell vinni a meccseinket Grúzia ellen, amely csapat egyik csatára, Sote Arveladze a holland Ajax leggólerosebb futballistája, míg a Milan csapatában jobbhátvédként alkalmazott Kaha Kaladze speciel a világválogatottságig vitte...
Szóval ha én szövetségi kapitány lennék, akkor csakis arra törekednék, hogy a válogatottam a legközelebbi, április 25-ei, Finnország elleni barátságos meccsig taktikában, tudásban és összeállításban hasonlítson a fél évvel ezelotti önmagához, mert akkor - de csak akkor - van remény... "
Vincze András
