Lovászi
2001.03.23
|
|
0 0
388
|
Sziasztok!
Mi apával sehogy sem tudtunk megegyezni az első gyermek nevében. Valahogy az első perctől kezdve tudtam, hogy lány lesz, ezért fiúnéven nem is vitatkoztunk. Nekem a Dóra tetszett, neki a Patrícia. Igen ám, de van egy remek jó kis vezetéknevünk, amit ha más visel még az országban, akkor az 80%-ban biztos, hogy rokon: Greksza. Mivel dönteni nem tudtunk, a lányunk megkapta mindkét nevet: Greksza Dóra Patrícia. A második gyereknél apa rám bízta, hogy választhatok a Péter és a Máté között. Javasoltam a Máté Pétert, de nem értékelte... A Máté lett a befutó, mert ugyanazt jelenti, mint a Dóra (Isten ajándéka), csak az előbbi héberül, az utóbbi görögül. Második névként én a Sebestyént akartam adni, de anyósom úgy elkezdett vihogni a Máté Sebestyén hallatán, hogy meggondoltam magam. Aztán valahogy a Máté mögé került a Dániel, így lett a fiunk Greksza Máté Dániel. Aztán csak Dani :-))) A harmadiknál már direkt utaztunk a D betűs névre, így lett a legkisebb ugrifüles Greksza Dalma Júlia.
Tudom nem mindenkinél döntő szempont, de ha emlékeztek még középiskolai tanulmányaitokból az időmértékes verselésre, akkor érdemes a választott nevet ebből a szempontból is leellenőrizni. Furcsa a lejtése ugyanis az egész névnek, ha a vezetéknév emelkedő "versláb", a keresztnév meg ereszkedő.
Sziasztok!
Tímea |
|