raba Creative Commons License 2001.03.23 0 0 1092
Úgydöntöttem, hogy már eleget ugrált ez a kis faszkalap, úgyhogy telefonáltam egyet, aminek az lett az eredménye, hogy a rendfenntartó elvtársaink, kollégáink elszállították ezt a patkánykengurut! Remélem az elkövetkezendő 30 év alatt megtanulja, hogy a szegedi csillagban az aerobic nem igazán nyerő! Ott valami mást kell produkálnia!
De ha még megéli az elkövetkezendő egy évet, akkor a hatalomátvétel után sajátkezüleg fogom kivégezni, addig pedig szép szorgalmasan olvassa Marx és Engels műveit, illetve készítsen többezer vöröscsillag-matricát!


ui.: letartóztatása közben, vigyori képpel közölte a rendőrökkel, hogy őt úgyis kihozza az ügyvédje, de amikor előléptem a kihallgatószoba lámpájának fénye mögül, és pofáncsaptam a puskatussal, rögtön lefagyott a képéről a mosoly! Majd közöltem vele, hogy zárt tárgyalás lesz, és az ügyvédjét (dr. Kovács Imre elvtársat), a Magyar Népköztársaság rendelte ki hivatalból!