Isegrim Creative Commons License 2001.03.02 0 0 195
1, Nem írtam, hogy automatikusan diplomát adtak nekik. Az említett fószernek a reszkető prof írta át a jegyeit elégségesről jelesre, ott helyben.
Az meg, hogy milyen koponyákat adott az országnak, nem a háború vagy a komm. diktatúra következménye. Azt hiszed, azok az emberek, akik tehetségesek voltak, régen nem érvényesültek? Ismerős szöveg az elhülyült, elnyomó uralkodó osztályról.
2, És gazdasági válság nem is volt a 30-as években, mi? Az pedig ugyanúgy sújtotta az USA-t is, mint Mo.-ot, ha nem jobban.
3, Hol harcoltak bulgár csapatok a SZU ellen? A Don környékén németek, románok, magyarok, olaszok, spanyolok voltak csak.
4, Nyilas bábkormány helyett lett nekünk kommunista bábkormányunk. Világos. Fel lettünk szabadítva.
5, Az meg, hogy a magyarok meg a németek hogy viselkedtek kint, nem ebbe a topicba tartozik, és nem változtat azon, hogy az országot megszállta egy idegen hatalom, az ország túlnyomó többsége pedig nem felszabadítóként üdvözölte a ruszkikat (ahogy a németeket sem, de azok nem erőszakoltak meg mindenkit viszont együtt harcoltunkvelük egy közös ellenség ellen).
Erről itt nem vagyok hajlandó vitatkozni, de egy másik topicban szívesen.