Hahó, de régen járt már bárki is ebbe' a topicba'!
Csak egy kis hirtelen fellobbanás, miszerint szeretni tudni:
-mindig rácsodálkozni tudni a Másikra,
-elfogadni mindenestül (olyankor az ember lassanként spontán elkezd jobban odafigyelni magára és kijavítgatni a hibáit, ezt már tapasztaltam magamon meg másokon is)
-úgy vigyázni tudni Rá, mint egy védtelen kisgyerekre,
-azt érezni, hogy ha kell, bármit, mindent odaadni Neki,
-OTTHONnak lenni a számára,
-elfogadni Őt OTTHONként,
-SOHA NEM bántani (inkább a vérem folyjon),
-táncba vinni oly óvatossággal és odafigyeléssel, mintha az első lenne,
-tudni megmutatni Neki a világot mindenben: egy szóban, egy érintésben, egy tekintetben, egy virágban...
-mindig valami újat tudni adni
-elengedni tudni, ha menni akar*.

(*Mert ha szeretünk valakit, (szerintem) mindig azt akarjuk Neki adni, ami Neki a legjobb. És ha Neki az a jobb, hogy megy, vajon mi lehet a teendő? Nem kell félreérteni, nem úgy elengedni, hogy "Há' akkó' mennyé', aztán 'cakát", hanem megtudni, hogy mi az, amit tőlünk nem kapott meg. Ha kiderül, és meg tudjük adni Neki, akkor valószínűbb, hogy marad. Ha nem, akkor az már korlátozás Neki, amit meg sohasem szabad a másikkal elkövetni.)

Ez persze távolról sem teljes, lehet, hogy fél óra múlva háromméteres lista is eszembe jutna, de avval már sok lenne a szöveg, nameg hallottam egy érdekes gondolatot:
"Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy tökéletesíteni tudod a csendet."
Ezért nem is szaporítom tovább (annyira) a szót...