Sziasztok!

Én mint ex-gyesbeteg csatlakoznék hozzátok. (Már csak a sok kedves ismerős miatt is.)

Na szóval én 1988-92-ig voltam otthon 4 évig. Rögtön az egyetem utolsó évében szültem, így dolgozni nem is dolgoztam, egyből otthon maradtam. Akkor azt hittem, hogy azért hiányzik a munka, mert még soha nem csináltam. Amikor a másodikat vártam, elmentem tanítani óraadóként heti 2 napra. Isteni volt! Lány a bölcsiben, én meg emberek között. Irtó nagy visszaesés volt ezután újra otthon maradni már 2 gyerekkel. De ennél már csak az volt rosszabb, amikor elmentem dolgozni. A fiam 2 éves volt, ment bölcsibe, minden nyavaját összeszedett, én meg állandóan szorongtam, hogy már megint mi vár rám.
Most ugye újra itthon vagyok, Kismaci 5 hónapos, és meg kell mondjam határtalanul élvezem!
Lányok, ne izgassátok magatokat olyasmin, hogy rendetlenség van, meg nem csináltok semmit. A 8 gyerekes régi szomszédasszonyom mondta, hogy ott mindig rendetlenség van, ahol egész nap otthon vannak. Aki reggel elmegy otthonról, becsukja maga mögött az ajtót, az könnyen tart rendet. Igaza van. Én ezen már nem izgatom fel magam. (Bezzeg régen...) Jelszó: akinek nem tetszik, csinálja meg.
Ha apa sokáig dolgozik, és fáradtan ér haza, nagyon idegörlő a számára, ha otthon egy elégedetlen asszony várja (aki ugye egész nap csak babázik, nincs is más dolga). Próbáljátok ki, hogy délután, amikor a pici alszik, Ti is szundítotok egy kicsit, és frissebben, jobb kedvvel várjátok haza. Nekünk majdnem ráment a házasságunk az én gyes-betegségemre, és ez volt az egyik "kivezető út".
Na mentem, mert "helyzet van": fürdés, hajmosás, elalvás.

Sziasztok!

Tímea