Sziasztok!

Én is itt. Engem leginkább a tél viselt meg. Reggel még sötétben férj el- délután négykor telefon: mikor jössz már haza, hiszen már sötét van! Amikor Lili megszületett annyira örültem, boldog voltam, apa itthon velünk két hetet, aztán anyukám is két hetet, nővérem egy hetet és aztán egyedül maradtam. Azt se tudtam mit is csináljak. Aztán amikor már tudtam egy idő után már utáltam, hogy mindig ugyanakkor megyünk sétálni, minden fűszálat ismerek már a környéken stb. Októberben aztán elköltöztünk (addig két megállóra laktunk anyuéktól) és azóta ilyen szempontból sokkal nehezebb. Már nem olyn egyszerű hozzánk beugrani akár öt percre is. Mert ha tudtam, hogy délután felugrik valaki egy kis időre is, már reggeltől arra készültem, hogy milyen jó lesz. Pedig mi majdnem minden vasárnap délután anyunál hagyjuk a gyereket és elmegyünk moziba vagy valahova, de én úgy szeretnék már este is, hogy ne kelljen azon izgulni, hogy alszik-e a pici, nameg reggel se lehet addig aludni amíg akarnánk, mert ébresztő van. Most hogy végre lesz saját autóm, remélem jobb lesz. Eddig úgy zajlott, hogy előző este mindent bepakoltam, reggel gyerek felnyalából, apával be a városba, dekkolás valamelyik nagyszülőnél, napközben találkozás másokkal, jó sok program besűrítve, este várni, hogy meddig dolgozik még, mikor megyünk már haza, azért másoknál nem olyan mint otthon, stb. Szóval így nem volt igazán jó. Sose hittem volna pl, hogy már az is egy program lesz, hogy elmegyünk tanácsadásra, hogy mekkora a pici. És hát a rend: hiába pakolászok akár egész nap, estére mégis minden szét van dobálva. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb volt míg terhes voltam. Pedig Lili se egy nehéz eset, alszik napközben is 2-3 órát, de olyanlor meg nincs kedvem semmit se csinálni és akor jön a lelkifurdalás, hoy bezzeg én még ezt se ... Nagyon szeretnék majd még egy babát, de elképzelni se tudom, hogy mi lesz velem akor. Mire végre mehetnénk mindenfele Lilivel, addigra jön egy másik pici aki miatt megint felborul minden.

Ráadásként itt az egyetem, most diplomázom, kéne írni a szakdolgozatomat ....

Szóval én is nehezen bírom, de én mindig olyan mamákba futok, akik hű de nagyon jól vannak, és nincs is senki a világon aki jobban érezné magát nálunk.

Viszont múltkor este megjelent anyukám nálunk és mondta, hogy öltözzünk, menjünk el akárhova, majd ő megfürdeti, lefekteti Lilit. Hát nem is tudom mikor éreztem magam utoljára egy kicsit szabadnak!

Szilvi