Kedves Feanor,

És ez nemcsak egy adott oillanatban való egységet jelent, azaz hogy egy vagyunk a világon szétszóródott összes kereszténnyel, valamint a szenvedő és megdicsőült egyházzal is. Hanem jelenti azt is, hogy egy vagyunk a tegnapi, a tavalyi, az ötszáz évvel ezelőtti egyházzal is. Nem áll módunkban elhatárolódni tőle. Egy emberi szervezetnél, egy pártnál, egy klubnál lehet azt mondani, hogy elvtársak, ezek mi vagyunk, amazok régi dolgaihoz nincs közünk. Krisztus teste viszont egyetlen.

Ne haragudj, Fenaor, de ez már majdnem szilogizmus. Jó, magam is használom ezt a módszert, de azért beláthatóak a határai is. Vagyis a kérdés, hogy MIBEN vagyunk egyek, ay ide kivánkozik a logikai sorba. Az elkövetett bűnben? Vagy ez elkövetett jócselekedetekben?
Az Egyház testét alkotó egyedek történelmileg, időben, kulturális környezetében, a világ különbözőségében amiben élnek, bizony elválaszhatóak. Te sem, sem én nem élhetjük egymás életét, nem élhetjük a dédapáink életét, és nem is dönthetünk helyettük. Az ember döntéseit sajnos nagyban meghatározza a korszellem, a neveltetés és minden egyéb felfogás, ami azt befolyásolni képes. Sajnos csak a szentek(és azok közül sem mind) tudott ettől minden döntésében elrugaszkodni és egyedűl Krisztust tenni mércéjének. Pedig nekünk is ez lenne dolgunk, de vajon birjuk e, és ha nem, akkor ez mások vétke e, vagy a saját gynegeségünké? Amit a korábbi Egyházzal ma is egységbe formáz az Krisztus és nem az egyes emberek egyedi döntései, tettei. Az Egyház e tekintetben nevezhető eszménynek is, ami mindig tökéletesebb mint egyes tagjai lesznek. Az eszmény egy útmutató, ami mindig az egyén előtt halad. Ebben valóban egyek vagyunk, de eltévedésekben és korhoz, közfelfogáshoz köthető egyéb döntésekben, -mégha azt az eszmény nevében teszik is- még sem lehetünk egységessek, mivel maga az eszmény az, ami elutasitja a bünt, a gonoszságot, a gyávaságot, a farizeusságot, a képmutatást stb. ami adott esetben valós okként a magyarázatok mögött rejtőzhet. Nem a bünben és a hibákban nem lehetünk egységessek, mert ezeken túl kell lépni. A tullépés meg változást hoz valamint az egységet is megszüntetni azzla a felfogással amin tullépünk. A megtérés lényege a tullépés és az hogy tudunk e korábbi önmagunkon túllépni jobbá válni. Ha ez sikerül már nem mondhatjuk hogy ugyanazok vagyonk mint voltunk.

Ha a történelemi helyzetek, kulturák, felfogások, társadalmi berendeszkedések változnak, akkor az Egyháznak is kell követnie ezt olyan formában, hogy az aktuálprobrémákra öszpontositva aktuális válaszokart adjon abból ami közös és időtlen az eszményben.

A kollektiv felelősség nagyon szép gondolat, ha valóban realizálható felelősségvállalásra ad lehetőséget. Ha a közös test egy tagja valamit vét, mint pl. én, akkor Te kedves Feanor a a magad kollektiv felelősségtudatodban figyelmeztethetsz erre, megteheted azt, amit lelkiismereted erőd, és lehetőségeid diktálnak. És ezt helyessen is teszed. De ha valaki olyan vét, akivel szembne már nem tudsz tenni, mert pl. már régen meghalt és tettei is régen történetek, csak egy dolgot tehetsz, hogy tettét rossznak itéled meg, levonod az edset tanulságait, de magad nem felelsz érte.

Ha minden egyén egénileg felel tetteiért akkor a kollektiv itéletnek nincs értelme. Az Egyház kollektiv megitélésének alapja meg maga az Egyház funkciója lehet, vagyis, hogy végbe vitte el neki szánt küldetését. Nagyon érdekes, az ahogy a Jézusi példabeszédekben milyen a szolgák heéyzete. Rá van bizva valami cselekszik tesz vesz a maga tehetsége szerint majd az ura nem a folyamatokat vizsgálja hanem az eredményeket. Igy cselekedhet mégis helyessen az a a szolga aki ura adosainka elengedi az adosságának felét, pedig a vád ellene a vagyon rossz kezelése. Tehát a szolgának van szabadsága a cselekvésre, ami persze nem a bűn szabadsága. Az Atya sem irta elő Jézusnak hogy mikor mit mondjon, hova menjen, helyessek e a módszerei, a lényeg hogy a megváltói tervet véghez viszi e vagy sem. A világban való levéshez szükséges a kreativitás és Isten nem fogja ezt feltétlen felróni a szolgának, viszont a konkrét bünt igen, mint szándékossan vállalt és akart rosszat.

Ezen kollektiv felelősséget amit mondasz jobban igazolni kellene biblikus alapon. Nézetem szerint Pál nem azt modja, hogy kollektiven felelünk egymás tetteiért, vagy jóságáért, henem azt, hogy "a láb sem mondhatja a fejnek hogy nincs rád szükségem," vagyis az a hely a különböző adományok jogáról szól az Egyházban. Pál ott kifejti, hogy a tanitó és magyarázó szó, az fontosabb a nyelevek adományánál és még a megmagyarázatlan prófétálásnál is. De ez itt off.

Se Péter, se János sem más nem lett felelőségre vonva Judás tettéért, és még az apostolok cselekedeteiben sem olvasunk olyat, hogy valaki más felelt volna valaki tettéért. Nem jut eszembe olyan igehely, amire ilyen kollektiv felelősségvállalást lehetne alapozni, amit Te magyarázol.

Persze a kollektiv felelősség felvetődőtt a keresztéynségen belül is. A zsidókat is kollektiven tartották sokáig felelősnek Krisztus haláláért. De ennek éppen van igei alapja, csak más kérdés, hogy ezt nem kelett volna tettek és tendenciák alapjává tenni. Eleve megoldandó paradoxon, hogy ha az "irásnak kell teljesedni" azaz Istne akaratának, akkor most a zsidó döntéshozók itélete Krizstusra az Isten akaratát szolgállja vagy bűn. A megoldás ott lehet, hogy "kell is hogy botányok legyenek közöttetek, de jaj a botrány okozójának" Vagyis szükséges megtörténni adott esetben a rossznak, de aki azt szándékossan akarva megcselekszi annak felelőssége van benne. Igy válik a rossz adott történelmi helyzete személyes próbatétellé.

Ha az Egyáház azonos lenne korábbi önmagával, ezen zsidóságot ért kollektiv vádon sem lépett volna túl. Igy a hibákhoz való ragaszkodás miatt sem lehet elvárni a totális azonosságot.

De tény, hogy az elhallgatás, a figyelmeztetés elmaradfása, vagy a támogatás, vagy megideologizálása a gonosz cselekdeteknek az valóban kollektiv felelősség, mivel egy másik cselekvő emberre irányul.

Ha a bűnt úgy tekintjük, mint a sebzett emberi természet sebzettségének megnyilvánulását, akkor a kép teljessé válik. Egyháztörténetileg, tudományos igénnyel lehet vizsgálni azt, hogy konkrétan ki, mit, hogyan csinált. Az illető üdvössége szempontjából ez érdekes elvi rejtvény, de a megfejtés Istennél van, aki ezt e földön nem köti az orrunkra.

Ézért az Egyház nem is nyilatkozik senki üdvösségéről negativan. Érdekes, hogy ezt is fel szokás róni, oly módon, hogy elvárnák, hogy hires esetekben "ne védje már (ezzel is) azt a pokolvárományos figurát". Igaz nem jellemző kritika.

Más kérdés, hogy a világ az egyházban csak az emberi arcot látja, az istenit nem, tehát ha valamit hitelesen képviselni akarunk, akkor nem burkolózhatunk bele az isteni felhő rejtekébe

Ezzel csak részben értek egyet. Az Egyházat azért találják meg sokan a világból, mert éppenhogy meg tud mutatni valamit az isteni arcból a Szentlélek munkáját szolgakánt követve. De itt szerintem fontosabb a megmutatott arcnál az, amit sztereotipiakén számonkérnek, vagy éppen elvárnak az Egyháztól. Nagyon sokan a világból a maguk vélt ismereteit előitéleteit vetitik az egyházra és aszerint értékelik a szorványos tapasztalatokat is.

Ebben az aspektusban tehát nem úgy merül föl a kérdés, hogy N. páter megáldotta-e a fegyvereket. Hanem így: történt-e fetgyvermegáldás? Történt. Ott volt az egyház? (Akár csak egyetlen tagja is?) Ott volt. Tehát bűnt követett el az egyház? Igen. Van mentsége? Van: Jézus vére.

Ebbe a logikai sorba szerintem bekivánkozik legalább még egy kérdés. Az egyház helyesnek találná, vagy támogatná e ezen tagjának cselekedetét?

Üdv!
Nan