Kedves Feanor,

Nem nincs vége, csak én nem érek mindig rá. :( :)

Az egész bünböcsánatnak a lényege az alázat a felismerés és a tételesség mint mondod. Alázatot lehet tételes bünök megvallásában és lehet általánossan kimondott bünbánatban is gyakorolni. A tételesség viszont konkrét bűnöket tételez fel és nem általánosságokat

A kozmetikázás tekintetében is tételezni kellene szerintem. Mert én nem tudom korektnak elfogadni, hogy minden tételes bizonyitás nélkül az általános vádak igazak legyenek úgy azért mert kimondták.

Igy ha egy hittéritő pap, közép amerikában 400 évvel ezelőtt, konkrétan arra buzditja a teológiailag képzetlen és az egyház vezetését erkölcsben és hitben elfogadó katonákat, hogy irtsanak ki egy falut, mert azok csak állatok az bűn. Ez egy tény lenne, amivel lehet konkrétan foglalkozni. Ha csak azt tudjuk, hogy biztossan volt ilyen is, akkor erre azt lehet mondani, hogy bánjuk ezt is ha volt. De igy már eljutunk az általánositáshoz.

Nézetem szerint a vádló világ szempontjából nem szükségessek a tények és tételes elszámolás, hanem elég az általánosság a lelkiismeret megnyugtatására. Igy születik meg az is, hogy "a katonák indiánt irtottak, a katonák katolikusnak voltak keresztelve, ezért a katonák katolikusok voltak és mivel ezt tették azt nyilván egyházuk tanitása v. buzditása okán tették. " gondolatmenet.

Szerintem ez túl általános és nagyban Blikk szinvonalú keresése az igazságnak. Pontosabban nem az. És ha nincs tételes bűn, akkor azt megbánni se lehet. Asszem a mai igazságérzet a történelmi bűnöknél a tetteknél jobban követeli a mulasztások megbánását. Ebben sok igazság van. Vajon mindig mindent megtettünk és vajon sosem hajlottunk más érvekre döntéseinkben? Ezt a kérdést mindenki fleteheti magának, különössen a vezetők.

Sajnos a személyes felelősség a bűnök tekintetében az Egyáhzra is érvényessek. Én nem hiszek a kollektiv felelősségben konkrét tetteket illetően, de van kollektiv felelősség tendenciák, elhallgatások vagy buzditások, előre látható következmények hallgatólagos hagyása tekintetében, bár konkrétan ez esetben is az adott személy felelőssége mutatható ki.

Asszem a világ űgyei és Egyház keveredésében kettősség mutakotzik meg. Az Egyháznak a világot kell áthatnia eszméivel, igy a világba kell mennie. Ha ez sikerülne akkor elkerülhető lenne sok bűn. De mivel a világot nem sikerül igazán kereszténnyé tenni, csak felszinessen, ezért sok bűn követődik el a keresztény felszin dacára is. Igy ezt utolag lehet úgy látni, hogy a keresztéynség motivált a bünre, de lehet úgy is, hogy a keresztéynség ellenére bekövetkezett a bűn más mélyebb motivációk alapján. Én ez utobbit jobban kedvelem, mert figylembe veszi az embert és mivel Isten gyülőli a bűnt, ezért Isten valódi követéséből bűn nem származik, csak gyengeségből, hazug követésből, képmutatásból, álkereszténynégből, szándékosságból.
Én ezért nem tudom elfogadni azt, hogy a keresztéynségnek ténylegessen fel kellene vállalni mindazt, amit a nevében egyesek, vagy tömegek tettek.

Sajnos általánosságra nagyon nehéz konkrétumokkal felelni. Igy általános bűnvádakat sem vállalhat fel az Egyház és a személy is csak konkrétumokat. Senki sem általában gyilkos, csak konkrét tettében, és konkrét tett a felbujtás is. Igy a "keresztény gyilkosok" v. "a kereszténység nevében gyilkosok" helyett csakis azt lehet felvállalni, hogy "vannak kereszény vallású gyilkosok és vannak kereszténység nevében gyilkolók". A kettő nem ugyan az. Egyház tekintetében a leki visszaélések fontosabbak szerintem. Igy sokszor nem is az egyházi szmély gyilkol, hanem csak erkölcsielg felment másokat akik erre nyugodtabb lelkiismerettel teszik amit tesznek. Ez valóban igazi egyházi bűn, de ennek is vannak tettesi és elvben sosem támogatott a bün támogatása.

Értem én, hogy a minden rágalmat magára vállaló alázatnak nagy a pedagógiai ereje, és talán hasznosabb is lenne, de nem hiném, hogy a világot ezzel meg lehetne győzni. Ugyanis a világnak harca az Istennel van és ebből fakad a legtöbb vád, még akkor is, ha erre konkrétumok okot is szolgáltatnak. Igy az Egyháznak nem az a dolga, hogy "lefelküdjön" a világnak (bár sokan ezt szemére is vetik), hanem az, hogy felmutassa Isten igazságát és rámutasson a tendenciózus hazugságokra, erkölcs és történelem dolgában is. Persze ezen munkájában ohatalanul vigyáznia kellene, hogy ne veszitse hitelét saját mércéje, és nem a világ mércéje szerint, mert a világ nem abszolut hanem realativ mércét használ.

Amikor idézted nemrég a KEK-et, akkor abban magad is rámutattál, hogy az ateizmus fő mozgatói között ott van a harc az igazsággal és ebben felelőssége van az egyháznak is, hogy milyen képet fest magáról és erről az igazságról

Ha valaki (pl. Gép1) hoz egy olyan képet, amin egy pap tankot áld meg, amivel aztán legázolnak x. zsidó foglyot, akkor el fogom ismerni, hogy az egyház egy szolgája a holokauszt gyilkos szolgálatába állt azzal, hogy megáldott egy tankot. De amig csak olyan vádakról van szó, hogy papok tankokat áldanak meg és nem világos, hogy a gyilkolás vagy a kezelők miatt teszik e, akik szintén lehetnek áldozatok a későbbiekben, sőt az sem, hogy egyáltalán nem csak a katonákról van e szó és ebben bizonyitékot látnak a holokauszt (tudom hogy nem ez a legjobb szó rá) egyházi támogatására, akkor én ott vastag pemzlivel fogok kozmetikázni és nem érdekel, hogy ennek dacárá v. éppen ezért bizonyitva látják e egyesek vádjaikat v. sem.

Sajnos most a világunk olyan, hogy a jól hangzó publicisztikát igazabbank tartja mit a tényeket. Ezért az egyház is jobban vigyázhatna a látsztra, pl. pap ne menjen tank közelébe mert esetleg lefotozzák. De kérdés, hogy ez menyire lenne őszintébb és menyire állságos.

Hiszem és vallom, hogy abban az egyházban, amelyik nem akarná letagadni és kimagyarázni, hogy bűntől mocskolt és megalázott, a kívülállók előbb ismernék fel az Isten népét és az Örömhír letéteményesét, mint egy anakronisztikus, a középkori poma után ácsingózó, pökhendi szervezetben, amelyik vérfoltos mutatóujjal akar tiszta életre inteni.

Azért ne túlozzunk. Szerintem nem kell mértékévé tenni az Egyháznak a világ képmutatását. Van Egyház és van világ. Az Egyháznak nem kell megfelelni a világ vélelmeire sem lelkiismereti önigazolásaira a tények helyett. Ezt az Egyház vezetői jól látják. Az Egyháznak és a benne lévőknek is meg kell térniük és állandóan lelkiismereti vizsgálatot tartaniuk, de ettől az Egyház szentsége még megmarad és ezt nem kell alákormányozni külső érdekeknek. Mint ahogy nem az Istennek kell megtérnie a világhoz, és egyházanak kiszolgálni a világ izlését, hanem a világban élő embernek kell megtérnie Istenhez, mégha egyházba tartozik is. A bűn és a kegyelem egyetemes és személyes is egyben. Isteni erkölcs vezeti és nem politikai vagy világi szempontok. Hiszem, hogy mindenki elszámol azzal amit kapott és tett és Isten szemében nincs a történelemben veszett helyzet, csak helytállás, gyengeség v. bűn

Szerintem aki nem Istent látja megtérésekor, az pártba lép be és nem az egyháznak kell tetszeni a leendő belépő előtt, hanem az embernek kell Isten elé járulnia alázatban és kegyelmébe lépnie. E tekintetben az Egyház csak szolgálló és ezen funkcióját legnagyobbrészt jól be is tartotta. Szerintem hiba lenne ha az Egyház nem egyetemes hivatásaval törődne, hanem későcivilizációs és politikai rémképeknek vetné alá magát. A világgal haladni kell, de az Egyháznak Istennel kell haladnia elsősorban. Igy mindig lesz konflktus Egyház és világ között. Igyazad van a tételes elszámoláson van a lényeg. Igy nem a vilgág áltlános itélete számit, hanem az egyedi konkrét tények.

Asszem a világ leginkább azt kéri számon az Egyáhztól, hogy nem jó közvetitő a maga Istennel szemben engedetlen, de feltétlen ajnározott függetlensége és Isten között, vagyis nem igazolja vissza igazát. Persze ez nem menti a bűnöket, de az Egyház bűnei sem mentik a világot.

Ne keverjük össze a valódi bűnbánatot a világ általános itéletének elfogadásával.

Nan