Számomra az Igazság létezése amióta az eszemet tudom mindíg is nyilvánvaló volt. A hitet mint olyat még korán gyerekkoromban elvesztettem az embernek köszönhetően. Hét éves koromban egyszer mikor beléptem az iskola kapuján megtorpantam és azt mondtam " én nem fogok meghalni, itt mindenki meghal, de én nem fogok ". Ez akkor kimondhatatlan bizonyosság volt számomra. Később rá kellett jönnöm, hogy én is meghalok, és egy álom lett az ami akkor bozonyosság volt. Onnantól kezdve, hogy rájöttem egyszer úgyis meghalunk engem semmi más nem érdekelt csak ami jó. A "Miért?" a véremmé vált és mindent amit csinálnom kellet nem szerettem csinálni, ha azt nem azért kellett csinálni mert az jó volt. Sosem voltam jó tanuló, mert tanulni nem volt olyan jó. Ha megkérdezték " mi akarok lenni? " mindíg azt mondtam " semmi ", hát mi akarhatnék lenni? Erre azt kérdezték " hát miből akarok megélni? " erre elmagyaráztam nekik ami számomra tökéletesen evidens volt, hogy én nem akarok dolgozni, hát a hülye akar dolgozni, én az életemben rengeteg dolgot szeretnék csinálni, rengeteg dolgot szeretnék megszerezni, ezért pénz kell , tehát nekem teljesen mindegy mit dolgozok, csak a munkámért járó pénzt megkapjam , amiből aztán megvalósítsam a vágyaimat és kész. És néha még azt is hozzátettem "mit nem lehet ezen érteni ?". Aztán ahogy nőttem fel kellett ébrednem egy olyan világba ahol az én élethez való hozzáállásom tökéletes csőd. Egyre csak sűrűsödtek az olyan dolgok amikben én nem akartam résztvenni, de kellett. Ekkor kezdtem el keresni, bár akkor még nem tudatosan. Egyszerűen csak mindent vizsgáltam mit? miért?. Semmiben sem hittem ami nem volt jó. A rossz úgy létezett számomra, hogy ott volt, ezért ahogy tudtam elkerületem. 14 éves koromtól kezdve az események felgyorsultak. Olyan barátaim lettek akikkel hihetetlen kalandokat éltünk meg. Elkezdtük járni a természetet, mert a természet szép és jó, bejártuk az országot fülétől a farkáig, később elindultunk külföldre. Elkezdtünk hegyetmászni, mert hegyetmászni jó volt. Mindíg a valós történeket szerettem, ezért főleg a Vilájárók sorozatot olvasgattam. Közben persze jöttek a csajok. Csajozni jó. Aztán belépett az életünkbe az alkohol. Bár az ízét utáltam ekkor még, de hát a hatása jó. Hihetetlen autós utazásokat tettünk sok helyre európában. Utazás, pia, zene, csajok. Életem legkalandosabb, legboldogabb időszaka volt. Tökéletesen nyilvánvaló volt a marihuana, később a többi. Hihetetlen élmények, bulik, kalandok. A túrák persze ekkor már kezdtek elmaradozni, hisz sokat kell gyalogolni. Az már annyira nem jó. Nem maradt más mint a bulik, a csajok, az alkohol, a zene és a drog. Csoda miket éltünk meg és csoda miket éltünk túl. Az lsd-nél egy ismerősöm, akarata ellenére hívta fel a figyelmemet egy olyan dologra amiről addig nem tudtam. Azt vettem észre, hogy efektíve nem csinálok semmit, mégis mennyi minden történik velem. Ekkor tudatosult bennem, hogy van itt valami ami nincs itt. Volt olyan év, amikor szinte nem volt józan pillanatom, mert a világot amiben élünk gyűlöltem mert szar volt és láttam, hogy ezen senki sem akar változtatni és olyan örömöt amivel még nem találkoztam csak a fejemben tudtam létrehozni. A "Miért?" persze még mindíg megvolt, és felismertem a céltalanságot, amit ezek az örömök jelentenek. Mindezen dolgoknak csajok, pia, zene, drog, bulik nem csak a menyországát, de a poklát is sikerült megjárnom. Megismertem az Embert mert megismertem magamat. Megismertem az ember lehetőségeit is. E sok ismeretanyag hosszas elemzése folytán arra jöttem rá, hogy a világnak hamarosan vége kell, hogy legyen, mert ez így már sokáig nem mehet. Ekkoriban fedeztem fel a holdat, a kozmoszt, vált világossá idegen lények létezése, és ekkor kezdtem gyanutfogni a biblia igazára .Mivel kívül örömöt nem sok dolog tudott nyújtani, mert az számomra elérhetetlen volt abból kifolyólag, hogy mindezért egy velejéig korrupt, mocskos, buta, zavaros, igazságtalan, embertelen rendszerbe kellet volna alámerülnöm, ezért befelé fordultam a keleti filozófia hatására. Ittam Osho, a bhagavad gíta, Buddha, Milarépa szavait. Megértettem a megvilágosodás lényegét, megértettem a különböző lét állapotokat. Megértettem, hogy az alacsonyabb létállapot nem érti a fölötte lévőt, csak az alatta lévőt értheti. Elég volt számomra a logika, hogy megértsem és tudomást szerezzek arról, hogy van még további létállapot fölöttünk, amit most még nem érthetünk. Ekkor láttam meg az anyagot, az anyag végtelen burjánzását, a lények létezését, az embert mint lényt, az anyagtalan világot, anyagtalan lényeket, de ez sem volt elég. Minden egyben volt, de nem értettem miért van itt még mindíg az a "Miért?", mert az még mindíg ott volt. Rá kellett jönnöm, hogy nincs tovább. Elérkeztem a határhoz, mert ezután már semmi sem lehet, amit mindebbe bele ne lehetne helyezni. És ekkor rájöttem, hogy van még egy amivel sosem számoltam, van még egy amit tényleg nem lehet ebbe belehelyezni, ami kívül van mindezen, kívül van az emberen, a bolygón, a galxison, a világegyetemen. És ez ISTEN.
Én ma sem hiszek Istenben. Tudok róla.