Az a helyzet, hogy nicket kell cserélnem m. t. n. b-vel. Mert, hogy nempedagógusok rendre leszólnak, azt már megszoktam. De, hogy a kollégáink hozzáállása se segít a helyzetünkön az egyenesen katasztrófa. A tegnapi nyilatkozatot kifüggesztettem a tanáriban. Előrelátó módon a Népszabadság fejlécet leszedtem, mert tudtam ez már eleve előitéletet vált ki sokakból. Íme néhány megjegyzés:
- Nincs igazunk, hogy a minimálbérhez viszonyítunk. Örüljünk annak, hogy most azt emelték meg, majd pár év múlva mi is sorra kerülünk...
- Az egész média ilyenekkel van tele, mindig csak a jobboldalt kritizálják, bezzeg a szocialistákat nem bántják soha a sajtóban (mindezt a felhívás kapcsán)
- Nincs valami olvasnivalótok?
- De - mondom, - olvasd el azt a felhívást!
- Á, az nem érdekel, attól nekem nem lesz több pénzem.
- Miért kell mindig mindenben a negatívumokat látni, fröcsögni, stb.

Hát ezeket és ehhez hasonlókat tanárok mondták a minap. És van köztük olyan is, aki nem hobbiból, valami gazdag rokonnal megáldva, hanem a létminimumon tengődve tanít. Az a bajom velük, hogy nem veszik észre, ezzel a hozzáállással magának az oktatás ügyének ártanak a legjobban. Ha nekik elég amit kapnak, akkor már csak a pálya presztizséért, mások anyagi megbecsüléséért is harcolniuk kellene. De ők büszkék arra, hogy a semmiért húzzák az igát. Szóval ilyenekkel nehéz lesz, mondhatni reménytelen változtatni, a MINDENKORI hatalom a markába röhög és továbbra is a minimumot adja. Más nem számít, amíg van aki ennyiért is dolgozik. Szóval nagyon szomorú voltam és teljesen megértelek. Vajon tényleg csak akkor változik a helyzet, ha már csak a nyugdíj és a szenilitás határán lévők maradnak a pályán? Vagy akkor a pályakezdők 2-3-szoros fizetésért fognak dolgozni, nekünk meg a 20-30 évi tanításból örökölt "fizetéssel" kell beérnünk?
Vajon mi lenne, ha egy újabb Bokros csomagot kapnánk. Biztosan szolidárisak lennénk a repülőgépszerelők (jogos) követeléseivel, miközben saját töredékfizetésünket a szükségszerű rossznak tekintenénk. MEDDIG?