Kedves Feanor,

Különössen igy visszatekintve, ami ami a zsidokkal (és másokkal is) történt akkor azzal szemben tényleg nem látszik semmi sem elégnek, cselekedeteben, hozzáállásban. Persze lehetettt volna többet is tenni. Én a magam részéről azt szerettem volna ellensúlyozni, hogy esetleg kialakuljon egy olyan kép, hogy "aki mai értékrendünk és történelmi rálátásunk tekintetében, igy utólag nem tett meg mindent az már nem tett semmit sem, vagy éppen kirobbantó, vagy támogató volt" Nameg nem kellene a katolikus egyház nyakába sem varrni a zsidóüldözést.

Nem vagyok holokauszt szakértő, de amit olvastam idáig arról a korról, abból számomra úgy tűnik, hogy mind a háború borzalmai, mind a zsidóság kiirtásásnak folymata, fokozatossan lett világossá az akkori közvélemény számára és nem kész, minden kimenetelében világos jövőbeli, vagy éppen jelenbeli tényként állott elöttük. Igy nem egy nagy megalkuvás volt, hanem mindennapos kis döntések, amiket az aznapi belátás és felismerés motivált és nem a visszamenőleges, már az eredményeket szemlélő történeti átfogó reflexió.

Igy az akkori Magyar Katolikus Egyház számára sem volt világos, hogy Hitler milyen sorsot szán a zsidóságnak és gondolom, mint a legtőbb ember nem is hitte volna el azt ami valóban történt, mert ilynnek nem szabadna megtörténnie. Egyszer láttam egy dokumentum filmet, amit angol katonai hradósok készitrettek, felszabaditott koncentréciós táborokról. Ott volt egy epizód, amikor egy német város lakoságát meginvitálták, ugyan nézne már körül abban a lágerben ami melett közvetlen közelben éveket leélt. Erre azért volt szükség, mert a német lakosság jó része sem hitte el (mint pl. a szövetséges hirszerzés és hadvezetés sem) és tudott arról, hogy mi folyik a közelében. Persze nyilván nem is akarta elhinni sok okból. Tanulságos volt látni, hogy a kivonuló polgárok hogyan viselik arcukon odafelé a "ááá mi történhet, láttunk mi már sokmindent" érzést, és hogyan viselték visszafelé a megsemmisitő és arcpiritó döbbenetet a szembesülés után. Ezzel csak anyit szeretnék mondani, hogy az akkori közvélemény és egyházi közvélemény sem volt tisztában és nem hitte el, azt amit esetleg kiszivárgó hirekben ismerhetett.

A Magyar egyház tekintetében az egyházi vezetés kellően el volt foglalva a közelgő, majd az országon átvonuló háború pusztitásával, a vagyon és a nem zsidó életmentéssel, ahhoz, hogy az eszkalálodó magyarországi háborús helyzetben már ne legyen erre tőbb energiája. Szorványos ismereteim szerint a magyarországi zsidóság sorsát a nyilas hatalom átvétel pecsételte meg, vagyis a nagymérvű deportálások már háborus és kényszerállapotos időkben történtek meg. Ekkor pl. Mindszenty már a nyilasok börtönében volt, az esztergomi érsek meg sulyos beteg, az ország fele hadszintér, és az egyházakat eléggé lekötötte a keresztény lakosság mentése, ellátása, valamint az egyházi vagyon mentés. Igy az ország közvéleményét maga az ország tényleges és valós pusztulása foglalkoztatta leginkább és nem feltétlenül egy kissebbség sorsa.

A zsidóság ebbne a helyzetben többszörössen egyedül maradt kiszolgáltatva a nyilasokanak.

Nan