Kedves Nan!

Nem akarok itt advocatus diabolit játszani; ez az idézet nem támadni való. Néhány gondolat azonban eszembe jutott, miközben olvastam.

Először is a körlevél nyelvezete igen cizellált. Jézus nem azért küldte szét az apostolokat, hogy ügyesen manőverező diplomaták legyenek, hanem hogy világítsanak a sötétben. És azt mondta, hogy az igen legyen igen, a nem pedig nem. Ezt az ipart az egyház elég következetesen űzte évszázadokon keresztül. Nem véletlenül születtek olyan sarkos megfogalmazások tömegestől, amilyenre példát is hoztam, hogy "Ha valaki azt mondja, hogy...: legyen kiközösítve." A kemény határozottság odáig ment, hogy néha (khm) a máglyák előbb lobbantak, mint kellett volna. A szövegből ezt a karakánságot hiányolom. Egyszer, amikor igazán szükség lett volna rá, hogy az egyház a maga isteni tekintélyével a sarkára álljon, akkor szerintem nem kellett volna megelégedni azzal, hogy a püspökök "kötelességszerűen felemelik tiltakozó főpásztori szavukat és rámutatnak", hanem atyáik stílusában ki lehetett volna mondani: "Aki zsidóüldözésben részt vesz: ki van közösítve". És ennek megfelelően húzzon a redves francba a gyóntatószékből meg a szentáldozástól. Mert ha elváltaknak nem szolgáltatjuk ki az Eucharisztiát, akkor tömeggyilkosoknak végképp nem.

Ezt meg kellett volna lépni. Itthon is, de főleg Rómában. Az itthoni helyzetre lehet úgy emlékezni, hogy a budapesti zsidóság csaknem teljesen megmenekült, de úgy is, hogy a vidéki zsidóságot csaknem teljesen fölszámolták: kétszázezer embert. Vidékre nem jutott el a püspöki körlevél? Vagy pedig 1944. júniusban már késő volt, mert addigra a vidéki zsidók deportálása megtörtént.

Bibó István nagyon higgadtan és mértéktartóan fogalmaz a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után c. munkájában, ugyanakkor nem kendőzi el a tényeket szlogenekkel. Az a bürokratikus és hidegen teológiai, egyházjogi racionalizmus, amit a magyarországi katolikus papság gyakorolt még 1944 márciusa és októbere között is a keresztség kiszolgáltatásával (illetve az életmentő, adott esetben antedatált keresztlevél kiadásával) kapcsolatban, az magáért beszél. A nyilvános teológiai állásfoglalás arról, hogy a keresztség szentség stb., az helyénvaló volt. De az, hogy a gyakorlatban a puszta életbenmaradásuk végett a keresztlevélért könyörgő zsdóknak előírták, hogy ennyi és ennyi hónap hittani felkészülés, őszinte megtérés stb. - az a farizeizmus netovábbja. Ne érts félre: nem a szentségtől, hanem arról a francos papírról beszélek, aminek a ki nem állításával a pap mentes maradt az okirathamisítás fertelmes bűnétől. Ezt magyaráztam Györgyinek a másik topicban: ilyen az, amikor az elvek fontosabbak az embernél. Erre a magatartásra itt e földön nincs mentség. (Az odaát nem az én reszortom.)

Mindszenty egyébként tudtommal nem tűzte ki a palástjára a sárga csillagot, és nem tette kötelezővé annak kitűzését minden magát katolikusnak valló hívő számára. Dániában az uralkodó kitűzte, vele az egész nép - és egy egész népet nem lehet deportálni. Következésképp Dániában nem történt tömeges deportálás. Ez Magyarországon kicsit másképp alakult. Hogy így is nagyon sokat tettek? Bizonyára - de ez nem hivatkozási alap.

"Melyiktek mondja béresének, vagy bojtárjának, amikor hazatér a mezőről: Gyere ide tüstént, és ülj le! Nem azt mondja-e inkább: Készíts vacsorát! Gyürkőzz neki és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán ehetsz-ihatsz magad is. Talán megköszöni a szolgának, hogy megtette, amit parancsolt neki? (Nem gondolnám). Így ti is, miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami kötelességünk." (Lk 17,7-10)

Üdv:

Feanor