Nan Creative Commons License 2001.02.13 0 0 59
Kedves Feanor,

Részlet Mindszenty emlékirataiból: (hamár a magyar egyháznál tartunk)

A Sztójay-kormány 1944júniusában gettóba záratta a zsidókat. A könyörtelen intézkedésre az Egyház azzal válaszolt, hogy védelmébe vette az üldözötteket. A püspöki kar igen erélyesen tiltakozott az új hatalomnál és körlevélben is tudomására hozta a híveknek és az egész ország közvéleményének felfogását. Néhány részletet szükségesnek vélek idézni ebből a körlevélből:

"Hogyha pedig bárkinek veleszületett jogait, amilyenek: jog az élethez, a vallás szabad gyakorlatához, a munkaszabadsághoz, a megélhetéshez, a magántulajdonhoz stb. vagy a törvényes úton szerzett jogait akár egyes emberek, akár egyes emberi közületek, akár magának az államnak képviselői, igazságtalanul csorbítják, vagy éppen elveszik: a magyar püspökök kötelességszerűen felemelik tiltakozó főpásztori szavukat és rámutatnak arra, hogy az említett jogokat, nem az egyes emberek, nem is egyes emberi közületek, sőt nem is az állam képviselői adták, hanem maga az Isten, hogy tehát ezeket - a törvényes és jogerős bírói ítélet esetét kivéve - igazságosan semmiféle földi hatalom nem csorbíthatja és el nem veheti, csak az Isten, vagy az, akinek Isten erre törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalmat adott, mert nincs hatalom, csak az Istentől. Ámde ezt az Istentől nyert hatalmat csak igazságosan, vagyis Isten erkölcsi törvényeivel szabad gyakorolni, mert igazságtalanságra és saját törvényének megszegésére Isten senkinek hatalmat nem adott, nem is adhatott."

Közbenjárásunknak köszönheti a budapesti zsidóság, hogy nagy nészben megmenekült a gázkamráktól. A püspöki kar állásfoglalása után az egyházi intézmények minden rendelkezésükre álló eszközzel, a papok és apácák pedig életük és szabadságuk veszélyeztetésével is védelmére siettek az üldözötteknek, éspedig mind a megkeresztelt, mind a meg nem keresztelt zsidóknak.

Legyen elég itt erre vonatkozólag a zsidó ügyek akkori kormánybiztosának egyik jelentését idéznem: "A zsidóság mentésében, sajnos, első helyen állnak a keresztény felekezetek minden rangú és rendű lelkészei. A közbenjárás még soha ilyen méreteket nem öltött, mint éppen ma. A lelkészek a keresztény felebaráti szeretetre hivatkozva végzik a zsidóság mentési akcióját."

----------------------------
Sajnos ez messze nem volt elég. Igaz.

Előzmény: Feanor (56)