A rendőrökre visszatérve - bár én nem ismerem a Szolgálati Szabályzat idevonatkozó szakaszait - nem hiszem, hogy bármi is tiltaná nekik, hogy segítsenek, ha arra valaki rászorul. Én azt képzelem, hogy talán ezért vannak! Meg azért, hogy üldözzék a bűnözőket, igaz, hogy azt sem csinálják. Tevékenységük nagyrészt arra korlátozódik, hogy pitiáner dolgokért b****gassák az átlagembereket, meg játszák az agyukat amikor munkaügyi ellenőrzés során be kell kísérni egy-egy feketemunkást. Ugyanis ezek súlyos bűnt követnek el: dolgozni akarnak, ezt pedig nem tűrheti egy ilyen fejlett társadalom. Sem a rendőri gondolkodás. Az igazság az, hogy egyszerűen túl sok köztük a bunkó. Én találkoztam már hihetelenül korrekt, úriember módjára viselkedő rendőrrel. Egyszer. Szabálytalankodtam, leállított, én normálisan viselkedtem, Ők is. Kár, hogy kevés ilyen van. Van rendőrtiszt barátom, akinek szintén nincs túl jó véleménye az állományról.
Na, tulajdonképpen amit írni akartam az az, hogy szabályok ide, segítőkészség oda, akkor nem tiltakoztak amikor én bikáztam be egy lemerült rendőrautót a saját autómmal! Sőt, még az sem volt baj, hogy szemből kellett bemennem az egyirányú utcába, hogy segíthessek. Ült a Suzuki Vitarában két bamba rendőr, és két mégbambább őrizetes, és nem tudtak elindulni. Utána magamban vagy még húsz percig röhögtem. Mindez a III. ker. kapitányság előtt volt, ahol kell lennie műszaki vagy milyen szolgálatnak! Szóval segítettem, igaz nekem ezt semmi nem tiltja. A köszönet nem volt túl meleg, nekem úgy tünt, szinte természetesnek vették. Kábelük persze nem volt. Kiváncsi vagyok, mondjuk egy óra múlva, már őrizetesek nélkül segítettek volna-e valakinek ha szükséges lett volna? Ne is firtassuk.
Más. Nem szorosan tartozik ide, de ha már a rendőröknél tartunk még egy rövid sztori. Szintén III. ker. kap. bejárata előtt megállt egy bálna merci, - term. szabálytalanul - kiszáll egy 130kg-os kopasz paraszt, és lebrunyálta a rendőrség bejáratával szemközti ház falát, majd beszállt és továbbment. Szerintetek kidugta egy egyenruhás is a pofáját? Pedig a kapusnak látnia kellett!!!!!!
Hát ennyit a rendőrökről.