Bender Oszi Creative Commons License 2001.02.04 0 0 2588
Matiz!
A nyolvcanas évek elején csináltam gurítódombos pályaudvart. Kb. 10 évig jól működött, most a padláson van, összerakásra vár. 15 vágányos a pályaudvar, kétvágányú fővonal állomása. Négy irányrendező és négy indító-fogadó vágánya van. A nagyvasúton is szokásos nagyobb pályaudvarokon rendezőcsoportot kialakítani, az indítóvágányok és a fogadóvágányok is összevonhatók (lásd Macibb). Macibb által is említett torlasztó részt nem modelleztem, mert nem kell egyenként a csavarkapcsokat szétkapcsolni a vagonok között, mint a nagyvasútnál. Mindegyik vagon kerekét fémkerekűre cseréltem, ez ma már természetes, de akkor még nem volt az. Magassági elrendezése a kihúzóvágány ütközőbakjától: kb. +12 cm-en vizszintes az ütközőbaktól 150 cm hosszban (egy része ívben van, ezután lenne a torlasztó rész), következik a lejtő, amelynek elején két kocsiszétkapcsoló van, (eltérően futnak a kocsik, ezért különböző magasságból kell gurítani a vagonokat). A kocsiszétkapcsolók és a rendezőváltók közötti részen a legnagyobb a lejtés. A lejtő végén enyhül a lejtő esése, és ebben az enyhe lejtésben vannak a kitérők (az első Y-kitérő, a két második 15° hajlásszögű hagyományos. Mindegyik PILZ kitérő 600 mm-es sugarú a kitérő irány íve. Az ívek a gurító részen nem lehetnek kis sugarúak, mert a kéttengelyes kocsik nagyon lelassulnának. A kitérőkön a lejtés olyan, hogy ne lassuljanak a kitérőkön a vagonok. A rendező vágányoknak is van lejtése, de már nagyon enyhe, azért hogy a kocsik kis sebességgel, de végig guruljanak, és ha már kezdene megtelni a vágány, akkor se ütközzenek nagy erővel a kocsik a vágány elején. A rendező vágány legutolsó része enyhén visszalejt (kb 20 cm-es rész), hogy ne fussanak rá a kocsik a rendező vágány végén levő váltókra (váltófelvágás, kisiklás, a fém kerekek miatt zárlat). A rendező vágány végén levő váltók után egy védő csonkavágányt is tettem, a túlfutó vagonoktól védi az állomást, illetve a nyílt vonalat. Nem szoktak túlfutni, de a szabály az szabály, a védő csonkavágány előírás. Az egész rendszert kisérletezéssel lehet összehozni. A Te elrendezésedben a rövid hely gond lehet, mert nagyon felgyorsulnak a kocsik, és nem tudnak a végén megállni. Benzines ronggyal (vagy bármi más alkalmas eszközzel) időnként tisztítani kell a sínt, és ritkábban a kerekeket is. Beüzemelés után lehet, hogy csökken a kocsik sebessége, és emiatt emelni kell a domb magasságát, mert nem gurolnak elég messzire. Erre az eshetőségre a terep kialakításakor gondolni kell. Bár szerintem a pályádon inkább a túl nagy sebesség lesz a gond.
Jó kisérletezést!

Oszi

PS. Az újabb előszétkapcsolós kapcsolókkal a torlasztó részt is lehet modellezni. Torlasztó rész előtt kocsiszétkapcsoló, előszétkapcsolás, majd a gurítódomb tetejéről gurítás. Ehhez ki kell találni egy modellvasúti vágányféket a kocsik eltérő futási sebességét kompenzálandó.