Mici Maci Creative Commons License 2001.02.04 0 0 104
Újra beadom az előző hozzászólásom, csak most kicsit tagoltabban, így könnyebben áttekinthető lesz:

Szia Akala!

Azt írod, hogy Seth egy úttörő kísérletet hajtott végre azzal, hogy megtalálta, hogy "egy szellemi állapotban lévő entitás, hogyan teremtsen tiszta csatornát, hogy minek kell végbeenni ahhoz, hogy az tiszta lehessen."

Tényleg azt hiszed, hogy erre a huszadik század második felében jöttek rá a szellemvilágban??? A szellemi igazságok, a szellemi tudás - vagyis az a tudás, ami odaát van - nem változik az idők folyamán. Ugyanúgy működött a médiumitás 10000 évvel ezelőtt és ma is. Nem most kell kikísérletezni, hogy hogyan lehet leadni médiumi üzeneteket tisztán. Ezt nagyon jól tudják azok, akiknek az a feladatuk, hogy ilyen üzeneteket leadjanak. Isten különben sem szerencsejátékos, hogy kísérletezgetések révén találjon rá, hogy hogyan kell ilyesmit csinálni. Ő és az angyalai pontosan tudják, és nem tegnaptól vagy mától, hanem mióta ember él a földön. Gondolj csak bele, Isten teremtett minket és a világot, ő ne tudná hogyan működik?

Írod még ezt:
"Seth kísérlete abban áll, hogy folyamatosan tesztelhette azt ami átment, hogy tisztán átmehet félremagyarázások nélkül."

Oké, tisztán átmegy az, amit Seth le akar adni. Ez rendben van, ezt nem is vitatom. A kérdés csupán az, hogy SEth mit akar leadni??? Honnét tudod, hogy amit Seth lead, az valóban az igazság, és nem csak valamiféle szándékosan vagy akaratlanul eltorzított mása? Hogyan ellenőrzöd, hogy Seth az igazságot adja le?? Azért, mert valaki le tud adni médiumi üzenetet, az nem jelenti azt, hogy az igazat is mondja. Médiumok útján tudnak üzenni meghalt emberek, de démonok is.

Véleményem szerint minden üzenetet a TARTALMA alapján kell megítélni, mégpedig hozzámérve a négy evangéliumban foglalt alapigazságokhoz. Ha azoknak tökéletesen megfelel, akor valószínűleg jó forrásból jött az info.

"De, ha ez létrejöhetett akkor ez benne van az isteni tervben. "
Ez a következtetés szerintem nem helytálló. Ha valami létrejöhet, akor az benne van az isteni tervben? ISten szabad akaratot adott, ezért a gonoszságok is létrejöhetnek, amik nincsenek benen az isteni tervben. Gondolj az ördögök által megszállottakra, az is benne van az isteni tervben?

"Az így nálam az jelenti, hogy folyamatosan figyelembe vette csatornája lehetősségeit és erről őszintén tájékoztat. Ezt eddig nem találtam sehol. Vagyis első volt benne és ez megkülönbözteti minden eddigi médiumi publikációtól. És ez számomra úttörőség.
Vagy ismertek hasonlót? Mert én még nem."

A csatornája lehetőségeit minden szellemnek figyelembe kell vennie üzenet leadáskor, csak olyan üzenetet tud leadni, aminek vételére alkalmas a médium. A médiumitással már korábban megjelent könyvek is foglalkoznak. Úgy kijelenteni, hogy azért volt első, mert még hasonlót korábbról nem ismersz, hmm...
Egyébként nem a médiumitás technikája a lényeg, az mellékes, mert az embereknek nem kell, sőt nem is szabad médiumkodniuk csak úgy, ha kedvük szottyan. Az üzenetnek mindig a tartalmi része az érdekes, ami erkölcsi, világnézeti, stb. tanításokat tartalmaz. Ez alapján kell minősíteni az üzenetet.

"Nem gonosz az aki a nevét elárulja."
Ezt komolyan gondolod? Ugye nem? Lehet valaki úgy is gonosz, hogy elárulja a nevét meg úgy is, hogy nem. Az utóbbira mondhatjuk a gonoszság mellett még azt is, hogy sunyi, gyáva. De nyíltan is lehet gonosz valaki. Egyébként meg olyan néven jelentkezik be egy szellem, amilyenen akar.

"Amíg nem ismered fel, hogy Seth is a teremtés része és jelezte, hogy ő is létezik, nekem nem számít, az hogy milyen szándékból tehette tisztelem és szeretem mert van."

Ühüm, ühüm, én nem mondtam, hogy SEth nem a teremtés része. De még mennyire hogy az!!! Hisz ott volt már Atlantisz bukásánál és az ősi Egyiptomban is!!! Öreg harcos már itt a földön, csak sajnos a rossz oldalon áll. Tisztelni ugyan nem tisztelem, de szeretni szeretem. A szeretet ugyanis nem azt jelenti, hogy kedvelném, hanem azt, hogy jót akarok neki. A legjobb pedig az volna neki, ha nem gonoszkodna többet.

"Mert ami viszályt ébreszt és ellentmondásokat szül benned az nem a Seth szövegek. "

Nézd, kedves Akala, talán maradjunk a tényeknél, és mellőzzük a személyeskedést. A Seth szövegek nem ébreszthetnek bennem viszályt, sem ellentmondást, mert egyáltalán nem foglalkoztatnak. Csak nem szeretném, ha félrevezetődnének szerencsétlen emberek.

"És mert nem jelent meg egy másik könyv ahhoz, hogy megmagyarázza valaki neked, hogy Seth ezzel és ezzel mit akart mondani. "

Ha én nem értem, hogy mit akart mondani, akkor vajon más megérti-e? (nem vagyok egy nehéz felfogású ember...) Helyes-e egy médiumi üzenetet úgy leadni, hogy nem egyértelmű? Én elvárom egy isteni eredetű tanítástól, hogy egyértelmű és világos legyen.
Szerintem egyébként nagyon is megértettem, hogy mit akar mondani, csak egyet nem tudok vele érteni...

"A transz médiumitás a médiumitásnak egy alacsonyabb foka. A médiumitásnak a magasabb formája az úgynevezett intuitív médiumitás, amikor a médium tudatánál marad." (MIci Maci)

"Ezzel nem értek egyet aki fél a szellemvilágtól és nem képes kibújni a bőréből, hogy megértsen valamit közvetlenül, azt nem tartom teljesen hitelesnek. És amíg valaki nem képes túllépni a saját szubjektív elvárásain és elképzelésein, addig nem tartom tisztának, akármilyen szeretetteljesen akar meggyőzni. " (Akala)

Egyetértesz vagy sem, ez így van. Járj utána médiumitással foglalkozó könyvekben, és megtalálod, hogy ezt írják mindenütt. De ez világos is. Az sosem lehet olyan jó, ha valaki öntudatlanná válik, és a szellemvilágnak teljesen kiszolgáltatottá, mintha tudatánál marad, és kontrollálni tudja az eseményeket. Az intuitív médiumok nem "félnek" a szellemvilágtól, hiszen akkor egyáltalán nem médiumkodnának, hanem ők már képesek arra, hogy tudatosan vegyenek részt a médiumi folyamatban. Képesnek bárki képes kibújni a bőréből, transz médiumitásra minden ember alkalmas. Lényegében véve a transz médiumitás a megszállt emberek esetéhez hasonló. Az illető szellemét eltávolítják a testéből, és helyette egy másik szellem veszi át az uralmat a teste felett. Ez történik nagyjából mindkettőnél. Az intuitív médiumitásnál azonban a médium szelleme a testében marad, és a saját szelleme segítségével veszi át a tanításokat a leadó szellemtől.

"Intuitív médiummá válhat bárki. De transzmédiumnak születni kell. "

Ez pont fordítva igaz.Próbálj csak meg intuitív médiummá válni... 8-)))

"Számomra nincsenek az univerzumba magasságok mint, ahogyan sokan szeretnék látni. Feladatok vannak amihez a feladat elvégzéséhez tudatosság és erő áll mindenkinek rendelkezésre. Ki-ki tudatosságának és vállalásának megfelelően. "

A magas természetesen nem fizikai értelemben volt használva, hanem erkölcsi értelemben. Magas szellemi tanítás = a szeretetet és az igazságot a lehető legtisztábban képviselő tanítás.
A fenti idézet alapján kérdem akor, szerinted van jó és rossz? Van gonosz egyáltalán? Van erkölcsi elkülönülés az univerzumban (mondjuk pokol és menny?)?

"De fanatikussággal csak a saját fanatizmusokat és félelmükkel saját félelmüket akarják kiterjeszteni az olvasói társadalomra és kizárni minden más tanítás ami nem illeszkedik a sajátos intuitív világképükben."

Kedves Akala, nekem valóban van egy kialakult világképem, valóban van egy erkölcsi irányultságom, szándékvilágom. És nyilván azért hiszek bennük, mert ezeket tartom jónak és igaznak. Ha tehát valami ezeknek nem felel meg, akkor természetesen figyelmeztetek másokat rá, hogy az a valami rossz és hamis. Az igazság nem lehet kétféle. Persze még lehet, hogy nem nekem van igazam, hanem SEthnek. Mindenesetre én sem a saját hasamra csapva találtam ki a saját világnézetemet. ANnak alapjai a négy evangéliumban foglaltatnak.

"És akármilyen útmutatót kap valaki intuitívan, de nem valósítja meg csak beszél és olvas róla. Az számomra hiteltelené vált. "

Már megbocsáss, de te honnan tudod, hogy én mit valósítok meg, és mit nem?

"Aki lusta arra, hogy meggyőződjön egy tanítás igazságáról az csak szajkózóvá válik az csak hitértőnek tartom anélkül, hogy megtapasztalta volna."

Egy tanítás igazságáról meggyőződni csak akkor tudnék, ha én magam átláthatnám a múltat, a jelent, a jövőt és az Univerzum rengeteg tudását. Mivel azonban ilyen képességekkel nem vagyok megáldva, ezért a józan eszemre, a lelkiismeretemre alapozva kell eldöntenem, hogy valamit igaznak tartok-e vagy sem. E döntés alól azonban szinte egyetlen ember sem menekülhet, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy miben hisz és miben nem. Megtapasztalni bizonyos részét a tanításoknak lehetetlen (például azt, hogy hogyan keletkezett a Föld, vagy mi létünk végső célja, stb.), mert ezek túllépnek szerény életem és felfogásom keretein. Így e téren marad a józan ész.

"Egy intuitívnak ítélt médium számomra csak 5% százaléka az az információ amit tényleg megkaphatott a többi az ő tudatalattijának a magyarázata. Akármilyen szép és csodálatos dolgokról kap információt. Mindenesetre valakinek erre van szüksége. "

Az intuitív médium azért egy magasabb szintje a médiumitásnak, mert a médiumnak már elég magas lelki-szellemi szinten kell állnia, hogy erre képes legyen. Ő már közvetlenebbül tud a szellemvilághoz kapcsolódni, a saját szellemével, nem kell átadnia a testét ehhez teljesen, mint a transzmédiumnak.

"Még egyszer egy olyan világkép amiben félelemmel kell valami iránt viseltetni az számomra nem isteni. "

Én nem mondtam, hogy SEthtől félni kéne, csak annyit mondtam, hogy félrevezethet embereket. Félni nem kell a gonosztól sem, ha az ember Istenhez tartozik, mert Istennel együtt az ember ereje sokkal nagyobb bármilyen gonosznál.

"Előítéletektől mentesen kell szemlélni és felfogni az információkat. Szemelemző nélkül. És nem belemagyarázni saját elképzelésünket. Természetesen én sem vagyok mentes ezektől. "

Előítéletekre valóban nincs szükség, de megítélésre igenis szükség van. Ha az ember mindent akadálytalanul elfogad és befogad, akor egyrészt előbb-utóbb önmagával is ellentmondásba kerül, másrészt a végén maga se tudja majd, hogy miben hisz. Meg kell ítélni minden új tanításról, hogy annak mi a lényege, mire akar rávenni minket, megfelel-e az evangéliumok tanításának vagy sem, megfelel-e a józan észnek vagy sem, megfelel-e a szeretetnek vagy sem.

Mindenkinek disztingválnia kell valamilyen alapon a rengeteg féle tanítás között, nem lehet elfogadni mondjuk "A" állítást és annak az ellenkezőjét is, mert akkor az ember az egyik legfontosabbat teszi félre, amit kapott Istentől: az eszét.

Hangnemed ugyan nem volt mindig baráti (a jövőben talán a tárgyilagosságnak kéne inkább előtérbe kerülnie a személyeskedés helyett), azért örülök, hogy még barátodnak tekintesz:
Mici Maci