Fineas Creative Commons License 2001.02.02 0 0 38
Sziasztok!
Én reformátusnak születtem és annak is kereszteltek nem tartom a vallást amit papunk hiányol is. Ritkán lát a templomba vagy Bibliaórán. Megnyugtattam küldök majdb magamról fényképet.
1996-ban elmentem Erdélybe a református világtalálkozóra. Egy hét alatt körbeutaztuk a rendezvények helyszineit. Mindenhol a helyi reformátusoknál aludtunk. Szász...-on a ref. lelkész teljesen hagyta elzülleni a gyülekezetet. Annyira, hogy templomba se jártak már az emberek. A helyi katolikus pap miséjét meghallgatták néha, de az ugye más. Végül a katolikus pap válalta az elszállásolások megszervezését. Nem hinném, hogy sok haszna volt ebből az egyháznak ettől nem keresztelkedett át senki meg több református se járt a miséjére. Ember volt.
Nemrég a Szent László templomba mentem és ha már ott voltam meghallgattam a misét is. Megdöbbentett, hogy a mise alatt van a gyónás. Elvileg Isten igéjével is kell élnünk, hogy könnyebb legyen Isten igája. Ha én bemegyek gyónni akkor értelmetlen lesz számomra az amit a pap mond. Egy részét nem hallom. Senki se szeret filmet nézni úgy hogy nem látja az elejét, közepét vagy a végét. De misét hallgatni lehet igy? nem tudom ki volt aza perverz aki ezt kitalálta. Előtte is utánna is lenne rá alkalom szerintem.
De kérdésemre, hogy mit tesz ma az egyház értünk? Szerintem semmit. Amit látunk az is csak egyes helyekről kiinduló kisebb megmozdulások. Olyan országos méretű szervezkedésről, mint a KALOT volt sajnos nem tudok. Még csírájában sem. Lehet a hiba az én készülékemben van. A protestáns egyházaknak nincs sok pénzük, a másik kettő történelmi egyháznál pedig van. Az egyik nem a topicunk témája a másiknál pedig nem látok semmi megújjulást mikroszinten vagyis az egyes atyákra vonatkozóan, mégha fenntről lenne is kezdeményezés.