Kedves Mámi!
A szörnyű az az egészben, hogy én is úgy érzem, csak az idő az orvosság. Ezért is írtam, hogy én már talán túl vagyok rajta. A gyerekeim életkora 6, 8 és 10. Ma már eljárok edzeni, olvashatok is, aludhatok is hétvégén sokáig, stb. Nem mondom, hogy minden háváj, de sokkal jobb, mint régen. Tars ki! Asszem az a legrosszabb, hogy az ember sokáig, úgy értem, akár évekig is, a nap legnagyobb részében nem azt csinálja, amit akar, hanem amit muszáj. Ez csak-csak megy valameddig, mert van bennem felelősségérzet, én akartam három gyereket, szeretem is őket, meg ilyesmi, de nem elég. Biztos van, akinek elég, de szerintem csak annak, aki amúgy is igénytelen saját magával szemben, pontosabban előtte sem csinált mást, mint mosott-főzött-takarított.
Egyről beszélünk, én is tudom, mi a baj és tudtam is mindig, mivel lehetett volna javítani a saját közérzetemen, de akkor mérlegelni kezdtem: egyik oldalon a család és a gyerekek, a másik oldalon én.
Nagyon jó, hogy nyitottad ezt a topikot, legalább kibeszélhetem magamból. Talán jó lett volna, ha már az első gyerekem születésekor lett volna ilyen fórum. Bízom benne, hogy más is idetalál!