Kedves Nothig2 és Mici Maci!
Kiragadni néhány gondolatot egy szövegkörnyezetből és ezzel indokolni magyarázni a szeretetet ez nem szeretetre méltó. :-(
De visszapasszolom és követem a stílusotokat. Visszanéztem a Mici Maci godolatait erről-arról betű szerint fogok bevágni. Ezért előre is bocsánatot kérek Mici-Macitól. És a terjedelmért. És minősítsen a szándék. Vállalom.
>>>Szerintem tédeg, senki nem ítélt meg kedves Akala. Számomra, és kérlek ne vedd sértésnek sem ítéletnek, te inkább itélkezel mint pl. Mici-Maci. <<< Nothing2
Tényleg ? Helyezd vissza a megfelelő helyre a mondataimat és majd meglátjuk.
"Számomra ez csak előítélet a részetekről. "
"Mi ez a betanult demagóg szövegelés? "
Mi ez a hangnem?
>>>Megitélnünk igenis meg kell egyes konkrét tetteket, gondolatokat, szavakat. Elitélnünk azonban egyetlen embert sem szabad, mert ehhez egyszerűen kevés a tudásunk, szeretetünk és információnk.
Hogy meg kell-e mondani a másiknak, ha vétkezett?
Igen, különben bűnrészessé válunk mi is. Vétkesek közt cinkos, aki néma.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a körülöttünk élőknek állandóan a hibáit kell felhánytorgatnunk. Nem! Elegendő egyszer, határozottan figyelmeztetni az illetőt. A tudtára kell adnunk, hogy mi az ő tettét helytelennek tartjuk.
Ha ezt megtettük, utána nem kell ezerszer elmondanunk újra és újra ezt neki! Mert ha igy cselekszünk, akkor már uralkodni akarunk rajta, meg akarjuk változtatni erőszakosan. Ezt pedig nem szabad, erről szól az elfogadás<<< Mici Maci
Előitélet 1.
>>>A könyvben Jane Roberts nevű médiumon keresztül nyilvánul meg a Seth nevű szellem. Seth mint már irtam az egyiptomi mitologiában a gonosz megtestesitője, aki megölte és feldarabolta Oziriszt. Egyébként Atlantisz idején is élt egy Seth nevű szellem, akinek többek között szerepe volt Atlantisz bukásában is (fekete mágiát űzött).
Előitélet 2.
Ha magas rangú szellem szólna, szerintem már eleve nem ilyen kétes nevet választana. De tekintsünk el ettől és nézzük a könyv tartalmát: <<<
>>>Seth azt mondja: Krisztus történelmi személlyként nem úgy létezett, mint ahogy azt a mítosz őrzi. Amikor az emberiség a legmélyebb kétségbeesésben van, és óriási gondokkal kell szembenéznie, előhív valakit, aki olyan, mint Krisztus. Megkeresi, megalkotja önmagából azokat a személyiségeket, akikre szüksége van, hogy általuk erőt meríthessen. Három ember élt, akiknek élete összeolvadt a történelmi képben, és akiknek együttes története vált ismertté Krisztus életeként. MIndegyikük rendkívüli lelki képességekkel rendelkezett, ismerte feladatát, és tudatosan vállalta. E három ember jegyazon entitás része volt, és egyitdőben léptek a fizikai életbe, bár nem pontosan ugyanazon a napon. Fontos oka volt annak, hogy az entitás nem egyetlen személysben jelenmt meg. Először is, egy entitás teljes tudata túságosan sok lenne egyetlen emberi lény számára. MÁsodszor: az entitás többféle környezetet kívánt, mint amenniy egy emberi életben rendelkezéséére állt volna.<<<
Előitélet 3.
>>>Ezen túlmenően csak annyit szeretnék mondani, hogy az általam idézett rész a könyvből nem félreérthető. Azért idéztem, hogy képet kapjon az érdeklődő arról, hogy milyen állításokkal találkozhat egy könyvvel. <<<
>>>Én nem azt mondom, hogy Seth könyvéből nem lehetne tanulni, mert tanulni mindenből lehet, csak egyes dolgok a könyvből nagyon félrevihetnek embereket. <<<
Majd a saját félre értelmezések:
>>>Ez magyarul anynit jelent, hogy Jézust az emberek találták ki maguknak, egy mítosznak. <<<
>>>Ez a fenti idézet mutatja, hogyan próbálja Seth kisebbiteni JÉzus munkáját, megpróbálja összemosni Keresztelő Jánossal és egy meg nem nevezett harmadik személlyel az ő személyét. (vajon miért nem nevezte meg a harmadikat? )
Azt irja, hogy pusztán az emberek hivták elő Krisztust, mintha mi teremtettük volna, és nem Isten küldte volna le.<<<
>>>EGyelőre ennyit, ha valakit nem győzött meg, akor szivesen interpretálok még tévtanokat a könyvből. <<<
Előitélet 1/2
>>>Herold erre
Nagyon jó!!!
Végre, valaki más is rájött (rajtam kívül), hogy a Seth könyve dezinformációkat tartalmaz! <<<
Értelmezés 2
Én valami olyasmit is olvastam ebben a könyvben, hogy két Jézus élt, és csak az egyik volt az igazi, a másik csak annak képzelte magát. Teljesen átélte a Krisztus-szerepet (a másik), és végülis őt feszítették keresztre, nem az igazi Krisztust.
Előitélet 2/2
Szóval jó nagy baromság, de több jel is arra mutat, hogy ez dezinformáció (valószínűleg a sötét oldal műve).
Előitélet 2/3
Egyébként Jane Roberts már nem él...<<<
Ezért kezdtem védeni Seth szövegeket.
>>>De belemagyarázni olyant saját érzést félelmet ami a sajátod az már nincs jól. Ha valaki annyira szeret téged, hogy visszajön tanítani és minden megtesz a saját lehetősségeihez mérten, hogy elmagyarázzon valami többdimenziós szabályt akkor szerintem beleférnek az ilyen mutatványok.<<< Akala
>>>És ahogyan azt pillanatnyilag felfogom, és igyekszem nem ítélkezni arról amit nem ismerhetek közvetlenül. Ne ítélj, hogy ne ítéltess mondaná a szeretet tanítója. A könyv létrejött és ezek szerint nem neked. Vagyis ne haragudj Sethre mert lediktált valamit legjobb tudása szerint.
Számomra mindig gyanús, ha szeretetről beszélnek, de másokat meg megítélnek. Azért mert olyan dolgokról hallasz ami nem fér bele szintén a másoktól átvett szeretet tanításában. Attól lehet létjogosultsága még, ha most neked nincs más információd erről a hármasságról. És ha lenne is akkor nagyon egyszerűen lesöpröd azzal, hogy nem így tudod és nem így gondolod. Számomra ez csak előítélet a részetekről.<<< Akala
>>>Az a baj a fanatizmussal, hogy a lényeget már nem ismeri fel. És a példákból csak a saját elképzelésedet igyekszel megerősíteni vagyis nem tanultál belőle semmit. Csak a félelmeidről és komolyságodról teszel bizonyságot ami számomra nem valami előremutató.
Egy könyvet és szerzőjét úgy megítélni, hogy nem érzed azt a szándékot amiért a könyv létrejött akkor nem értettél meg semmit. És nem tartalmaz dezinformációt a saját szemszögéből tudósít őszintén a saját valóságáról. Egy önvallomás is egyben. Ha ezt nem látszik akkor kössetek bele bármelyik szóba ami elhangzott. <<< Akala
>>>Krisztus utáni 2000.ik év végére a birtokotokba került az összes szükséges tudás. És minden tudás amit a szellemtan feldolgoz az Ujszövetség magyarázata.<<< Nothing2
Magyarázata??? Szóval kész előre gyártott magyarázatra van csak szükséged?
>>>S hogy miért irtam mindezt? Mert én magam sem alkottam világmegváltó nézeteket. Amit tudok, azt olvasásból szereztem, nem tapasztalatból. De én ezt nem hátránynak, hanem előnynek érzem, hiszen ha belegondolok, hogy szüleim idejében olyan könyvek meg se jelenhetek volna, mint ma, a kommunista elnyomás miatt, akor én különös szerencsének tarthatom, hogy már fiatalon készen kaptam a papit, csak meg kell tudnom emészteni. <<< Mici-Maci
Ezzel a hozzáállással nagyon könnyen lehet bárkit is fanatikusra nevelni.
>>>Szumma szummárum szerintem itt nem csupán hülyeségről van szó, bár lehet, hogy a problémák gyökere pontosan az, hogy az emberek nem tudnak vagy nem mernek gondolkozni. <<< Mici-Maci
Csak olvasni a magyarázatokat az tényleg kényelmes, de utánajárni a ténylegesen amiről a szentírás tájékoztat az már nincs ki.
Jézus élete nem mutatott fel fanatizmust. De követői annál jobban, és Jézus hozzák fel példának .
>>>"Az emberiségnek meg kell elégednie azzal, hogy a világmindenségben sok bizonyítékot kizárólag szellemi eszközökkel lehet megszerezni." <<< Frabato
>>>Tehát még egyszer kérlek titeket, ne akarjatok szellemeket idézni, médiumok lenni, használjátok fel a már meglévő kinyilatkozásokat, és éljetek minnél erkölcsösebb tiszta életet. Olvassátok és értétek meg a szentirást, a jelen pill. az a legtöbb amit, tehettek.
Isten áldja minden testvérünket, akik a mi mennyei szerető Atyánk felé törekednek. Mert ne feledjétek. Csak Jezuson keresztül vezet az utatok.... <<< Nothing2
Hát ez számomra semmivel sem több mint vakhit.
>>>És még valami emlékeztetőül: a médiumi irást más irásoktól az különbözteti meg, hogy ezeket Nem Ember irta!<<<
Seth csak diktálta, addig nem volt így leírva. Eredeti, így értékes a szememben.
>>>Akala a magyarázatod amit adtál nem tudom elfogadni, ugyanis te ugy állitod be a Seth könyvet, minta valami magasabb rendű dolog volna. Legalább is nekem ez jött. Ha valóban magasabb szellemiségű tanitást képviselne e Seth könyv akkor is jellemezné a SZERETET. Én a Seth könyvben a SZERETET legkisebb szikráját sem látom.<<< Nothing2
Sehol nem jeleztem a magasságát. Csak azt amit számomra jelentet. Nagyon szeretsz mindent ezek szerint feleslegesen felnagyítani? Nem lennél jó médiumnak.
Seth leírta, hogy emberként élt és barátok voltak régebben és ezért őket kereste. Vagyis igenis van benne szeretet, ha még számotokra nem is jelentős. Mert a baráti számodra nem számít annak.
Vagyis őszintén bemutatja magát. Bemutatja munkáját és lényegét. Tájékoztat, tudósít saját szemszögéből. Ezt benne van. Ez egy tipikus szellemi segítői munka. De még mindig emberi, semmi belemagyarázás. Mint ahogy ti is teszitek, mert a mennyországról nem úgy tudósít, ahogy ti hinni szeretnétek.
>>>Az igazán magas szellemi tanításoknak az a jellemzője azonban, hogy SZINTE EGYÁLTALÁN NINCS TÉVEDÉS bennük. Mivel a médium sosem tökéletes, ezért előfordulhat még ezekben is, hogy van hiba. De a leadott anyag hibátlan. Seth könyvében pedig elég sok olyan rész található, ami nem egyezik a szeretet tanításával.<<<
De erre felhívja a figyelmet. És igazán írásaitól számítva, lehet korrekt tudósítást kapni a szellemvilágból és az információk szavahihetősségtől. Seth szövegek után kezdek el pontosítani, figyelmi arra, hogy nagy a tévedés lehetőssége. Ráadásul szerintem még te is tőle tudod. Vagy mások is. Ha jól tudom 1960-tól van meg a szöveg. Nemde? Én a művét annak tekintem, hogy a teremtés megkísérelt egy nagyon összetett fogalmakból álló információt továbbítani. És a kísérlet sikerült nekem bejött és nem próbálok (sátán, sötét oldalt, belemagyarázni). Vagyis egy úttörő vállalkozás volt részéről és nekem nem a szavak voltak mérvadóak mert azt fordításon keresztül is torzulhat. Hanem a lényeg, hogy összetetten így még senki nem diktált le semmit. A magyarországi médium közösség sokat köszönhet az ott leírtaknak mert a tudattalanak szól a tanítás. Hogy hogyan kell korrigálni azokat az információkat amit a médium kap és milyen folyamatokon keresztül jön. És sok közülük csak kalibrációs adat. De egy fanatikus szó szerint belemagyarázhat akár mit is. Vagyis aki médiumitással akar foglakozni alapmű számára. Mert támpontokat add magasabb tanítások továbbításához is úgy, hogy ha médium nem vallási fanatikus. Vagyis fanatikusoknak nem szól. Mert ők csak szavakon kezdenek rágódni. És belemagyarázzák és igazolják a saját világképüket is vele. Seth könyvei nem erről szólnak. Egy jól sikerült kísérletnek tartom és az eredménye jelentkezet az egész médiumi társadalmon. Mert aki tud, az igazán értékeli ezt a tapasztalatot.
Más: kedves Mici-Maci az őrangyal azért van, hogy olyan szellemi lények akiknek nincs semmi keresnivalója a védence életében és hátráltatná az életútját ne szóljon bele. De erről a tényről szívesen hallgatnak. Vagyis őszintén tanácsolom, hogy kérdez meg olyan médiumokat akik Seth könyve előtt is médiumok voltak és utána pontosodott-e az információ amit kaptak. Számomra a transz médiumitás kialakítója volt. Ez volt a kutatási területe.
>>>Krisztus történelmi személlyként nem úgy létezett, mint ahogy azt a mítosz őrzi. Amikor az emberiség a legmélyebb kétségbeesésben van, és óriási gondokkal kell szembenéznie, előhív valakit, aki olyan, mint Krisztus.<<<
>>>De azt kell mondjam, sokan a katolikus/református/stb. felekezetekbol sem Ot ismerik, hanem csak egy torz képét. Persze, én sem mondom, hogy teljesen tisztán ismerném, de talán közelebb juthat hozzá az ember, ha félredobja a dogmákat. <<< Mici-Maci
>>>És még egyszer hangsúlyozom, hogy senkire nem kell ráfogni semmit, mert mindenkit a tettei/gondolatai és szavai minositenek. Ezek megteszik a minositést bárki és bármi helyett.<<< Mici-Maci
>>>Hogy hol lehet meghúzni a határt ideológia és vallás közt, ezen szerintm nem érdemes vitatkozni most. De tény, hogy ezek az ideológiák egy eléggé markáns világképet sugallnak, tehát tekinthetok vallásnak is.<<< Mici-Maci
>>>Kívánom, hogy keresésed, járjon sikerrel, és találd meg amit keresel. Üdvözlettel....Senki <<<
Köszönöm már évek óta megtaláltam.
Üdvözlettel Akala