"Azok, akik kedvelnek bizonyos festményeket - folytattam - vagy nyomatokat, vagy akármint, szinte mindig szeretnének valamit a művészről is tudni. A helyzet is inkább társadalmi, semmint tudományos. Minden műalkotás egy párbeszéd egyik fele két emberi lény között, és sokat számít, ha tudjuk ki beszél hozzánk. Úgy hírlik-e, hogy komoly, hogy vallásos, hogy szenved, hogy érzéki, hogy lázad, hogy őszinte, hogy viccel?
Úgyszólván nincs általános tiszteletnek örvendő festmény, amelynek az alkotójáról a tudomásunk zéró. Még azoknak az életéről is van némi dunsztunk, akik a franciaországi Lascaux alatti barlangrajzokat készítették.
Merem állítani, hogy semmiféle kép nem kelthet komoly figyelmet, ha a szemlélő gondolataiban nem kapcsolódik egy bizonyos fajta emberi lényhez. Ha nem vagy hajlandó képeidért learatni a dicsőséget, és elmondani miért reméled, hogy mások vizsgálatra méltónak találják őket, akkor vége a meccsnek.
A képek az emberi mivoltuk és nem a kép mivoltuk miatt híresek."
"Aztán ott van a mesterségbeli tudás - folytattam. - Az igazi képrajongók szívesen kapcsolódnak be a játékba, hogy úgy mondjam apróramegvizsgálják a felületet, hogy megállapítsák hogyan jött létre az illúzió. Ha nem vagy hajlandó megmondani hogyan csináltad a képeidet, a meccsnek megintcsak vége."
"Sok szerencsét kívánok, a régi szeretettel" - írtam. És alákanyarítottam a nevemet.
Időomlás