Hát akkor írok én is egyet, most ráérek.

De voltál légyen bármi s bármilyen,
most, hogy nem vagy,s mert hinni lehetetlen,
hogy a csillagkavaró egyetemben
még egy zátonyon találkozz velem
s ujra megadhasd mindazt, kedvesem,
amit huszonöt éven át szivedben
s ifjú lelkedben annyira szerettem,
s mert bennem is fogy az élő jelen:
szirtemről (omló szirt! halálod éve!)
érzékeink és tudatunk cseréje
szűntén csak nézek az örök időbe
s elnémít látni, hogy a végtelen
zajlásban minden, ami volt,milyen
tökéletesen jelentéktelen.

(Szabó Lőrinc: Omló szirtről)