Nem bánom, ha ennyire bíztatsz, megyek. A délnyugati közepes nagyságú városka a sivatag közepén, ahova készülök, varázslatos hely, ahol rengeteget süt a nap, azt hiszem ez is befolyásolja a komfortérzetemet, ha nagyon belegondolok ezen a sötét budapesti reggelen. Valószínu, hogy egyéb pozitív benyomásaim is abból fakadnak, hogy nagy szerencsémre a kinti közvetlen környezetem kimagaslóan intelligens emberekbol áll. De sok egyéb élmény is ért, ami tényleg nagyon kellemes meglepetés volt. Hmmm, mint annak idején gyerekszülésnél, hogy a topic egyik témájánál maradjak. Mindenki elmondta legszörnyubb szüloszobai élményeit, és mikor odakerültem, és folytak az események, én kellemesen megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez nem is olyan szörnyu, kvázi elkezdtem élvezni ami történik velem. Így volt ez Amerikával is. Nem, nem rajongással szeretem, hanem egy nagyon érdekes helynek tartom, amit nagy élmény felfedezni. Eleinte nehéz volt megszokni az új környezetet, a néha tényleg fura amerikaiakat. De minél több idot töltök ott, egyre több dolog kelti fel a kíváncsiságomat, és vonz vissza. Nem hiszem, hogy ettol, illetve attól, hogy az ottani emberek, kultúra, szokások, stb. jobb megismerésére bíztatlak benneteket, rosszabb ember lennék, kit jobb is a határon kívül tudni, ne rontsam már itt a levegot. A rosszul értelmezett nacionalizmusból kígyót-békát kiabálókat, ha nyerek a lottón, meghívom egy hétre koszttal kvártéllyal, és kicsit körbeviszem oket, ok? :-) De addig is, olvasgassuk már békében CsilladaKillát meg az egy kezeden megszámolható többieket együtt, illetve írjátok meg a rossz véleményeteket, hátha a válaszok kicsit árnyaltabbá teszik oket, vagy elgondolkoztatják a másik oldalt és még érdekesebb témákat hoznak elo. Én élvezem ezt a transzkontinentális, mégis nagyon magyar véleménycserét, ha értelmes, de elkeserít, ha eldurvul a vita, mert ez a magyar vitakultúrát minosíti, ami szintén a „kultúra” része, az én értelmezésemben.