Nekem ő az egyik kedvencem:

"Dzsá gulbe rár kicsere
áj ni mustasz emo
áj ni mankütvantasz emo
adde ni maruva bato! jaman!

Ole dzsuro nanni he
ole csilambo ábábi he
ole buglo iningi he
lünlel dáji he! jaman!

Vá pudd shukomo ikede
vá jimla gulmo buglavi ele
vá leli gulmo ni dede
vá odda dzsárumo he! jaman!"

(Barbár dal)

...létezik egy fiktív fordítása is. Nem írom le, hogy ne befolyásolja az ösztönös versélményt.
Csorda-kórusban mindig ezt üvöltöttük a cimborákkal, Ligetben, erdőben, kocsmákban (az alkalmi asztaltársaságok enyhe meglepődésére). Weöres saját előadásában hihetetlen erejű ez a rövid kis sámán-mondóka, különösen a Jaman!-felkiáltások keltenek bennem fokozott derültséget.
Úgy tizenöt évesen én is "magyar Orpheuszunk" - mára már igen felkapott - Teljesség felé c. meditációs prózavers-ciklusára "világosodtam meg"...
A viharos szarvasbőgések időszakában (ami nálam a hermetikus magányt jelentette jobbára) pedig a 'Pszyché' volt a legkedvesebb olvasmányom, s amint nevem is elárulja, a 'Mahruh veszését' is igen kedvelem.
Nem rigófütty még a 'Három veréb hat szemmel' című izgalmas szemelvény a (jobbára régi) magyar költészet elfeledett vagy mellőzőtt gyöngyszemeiből.
Kár, hogy nem kapott még életében Nobel díjat az öreg veréb-ember...
Úgytudom Orbán Ottó (legméltóbb próteuszi örököse W.S. mesternek) felterjesztette Neustadt díjra, ami a Nobel utáni legrangosabb, de sajnos északi-szomszédeink közül valaki megelőzte őt a dobogón.
Nem vitás persze, hogy Weörest más nyelvekre transzponálni szinte reménytelen feladat. Pl. a Majomország c. versben a "majommalom" hangzóinak zsongó mantrázása igencsak elvész az angol "monkeymill" cincogós nyikorgásában; az alliterációk megőrzése keserű vigasz...
Szó, ami szó: számomra ő az egyik legkedvesebb költő-egyéniség. A nyugatosok közül az elborult Füst Milánt is igen preferálom.