Én jónak tartom a meglátásaidat. Ha a Matáv (vagy hívjam megint Fatáv-nak?) ezt a stílust veszi fel, akkor jogosan számíthat országos botrányra, mitöbb, perek sorozatára megtéveszto (tisztességtelen) viselkedése miatt.
Néhány éve Matávos berkekben elterjedt az alábbi (rém)hír:
Azok a befektetok (ugye német+amcsi), akik a Matáv privatizéciójával tulajdonosok lettek nálunk, valahol máshol (talán Új Zélandon?) eljátszották a következot: miután tulajdonosok lettek a nemzeti távközlési vállalatban, néhány év alatt a 15000-rol 1000-re "redukálták" az alkalmazottak létszámát (ugye elektronikai eszközöknél a karbantartás-nélküliség nem azonnal jelentkezik minoségromlásban), viszont amikor már jelentkeztek szolgáltatás minoségében a gondok, akkor (technikai személyzet gyakorlatilag nem lévén semmit sem tudtak kezdeni vele) egy elegáns mozdulattal angolosan távoztak a távközlésbol.
Annak idején ezt egy vészjósló elorejelzésként terjseztették a Matáv dolgozói egymás között. Persze sokan gondolták/tuk úgy, hogy azért talán mégsem lesz így, de aztán amikor egy éven belül mindkét szülomet "lapátra tették", akkor be kellett látnunk, hogy lehet benne igazság. Valahogy az utóbbi hetek tapasztalásai is ezt sugallják. Gondoljunk csak bele: újabb elbocsátások, újabb tarifacsomagok, de a tökéletes tehetetlenség a jogos reklamációkkal szemben (ld. ISDN-en sorozatos vonalszakadások, nem egyedi probléma!), az ügyféllel való ping-pongozás, a kokorszaki módszerek a harmadik évezred küszöbén (kizárólag postai levél egy abszolút internethez kötheto témában).
Számomra mindezek egyre inkább azt éreztetik, hogy _szakember_ már olyan ritka a Matávnál, mint a fehér holló. Bármilyen, a távközlési szakterülettel kapcsolatos kérdésed van, csak lökdösnek ide-oda, mert nincs, aki meg tudná válaszolni. Persze manager, meg PR-es, meg jogász az valószínuleg annyi van, hogy lassan egymás seggébe ér a .... majd' megmondtam micsodájuk. Persze az is lehet, hogy egy távközlési vállalatnak ezekre van kizárólag szüksége, de én azért ebben nem hiszek.
Mire jó ez a (vissza)fejlodési irány a Matávnak? Vagy nem is jó neki, csak a befektetok zsebének jó, és a többi senkit sem érdekel?
Mellesleg ha az új "kedvezménycsomagok" kifejezetten hátrányosak lesznek számomra, akkor elképzelhetonek tartom, hogy a 2 éves szerzodést meg fogom támadni, és visszacsináltatom az eredeti állapotot (1 db analóg vonal). Ha ez a fejlodés iránya, hát legyen! Csókoltatom az illetékeseket!
szilva